csupasport bannerhátsófüves banner

Konyakkal erősít a szépkorú hölgy

Tamás RitaTamás Rita
2019.03.16. 10:15
null
Ida Keelinget alaposan meggyötörte az élet, ennek ellenére májusban 104. születésnapját ünnepli, továbbra is fitt, egészséges, és sorra dönti meg a korosztályos atlétikai rekordokat.

Ida Keeling fiatalkorát végigkísérte a tragédia, idős korában viszont felfedezte magának a futást, s a kocogással megerősítette a lelkét is.

Ida gyermek volt még, amikor meghalt az édesanyja, nehéz körülmények között nőtt fel, ezért gyári munkásnak állt. Később, férjével minden nehézség ellenére négy gyermeket vállaltak és szépen nevelték őket, ám amikor Ida negyvenkét éves lett, a férjét elvitte egy infarktus.

Egyedül maradt a négy gyerekkel.

A lányok remekül helytálltak az életben, diplomát szereztek és vezetői pozícióban dolgoztak, Shelley a jogi és az ingatlanbefektetői pálya mellett edzőként is dolgozott egy iskolában, aminek a történet későbbi szakaszában lesz jelentősége. Fiairól keveset tudni, annyit azonban igen, hogy drogüggyel kapcsolatos gyilkosság áldozatai lettek; anyjuk az egyik halálesetnél hatvanhárom, a másiknál hatvanöt éves volt. Teljesen érthető, hogy Ida összeroppant és úrrá lett rajta a depresszió....

Évekig nem javult az állapota, emésztette a bánat és a tehetetlenség, mígnem Shelley, a lánya gondolt egyet, és elhívta a helyi öt kilométeres futóviadalra – és Ida hatvanhét esztendősen elindult élete első versenyét.

Attól kezdve nagyot fordult vele a világ, értelmet kaptak a hétköznapjai, célokat tűzött ki. Rendszeresen látogatta a lánya edzéseit és egyre jobban ment neki a futás, ahogy testileg hozzáedződött a mozgáshoz, úgy erősödött a lelke is.

„Számomra a futás gyógyszer” – mondja azóta is Ida, aki vallja, ő a tökéletes példa arra, milyen, ha az ember saját kezébe veszi sorsa irányítását.

„Minden napért hálás vagyok Istennek, amit itt tölthetek” – beszél hétköznapjairól a májusban a száznegyedik születésnapját ünneplő hobbiatléta, aki első korosztályos rekordját kilencvenkét esztendősen futotta.

Százegy évesen az első száz év fölötti hölgy volt, aki lefutotta a száz métert versenykörülmények között, és aztán az 1:17 perces rekordját közel negyvenötezer ember ünnepelte.

Ida a sport mellett fontosnak tartja az egészséges étkezést, sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, a reggeli kávéjába pedig olykor egy kis konyakot is önt, ahogyan ő mondja „A jobb vérkeringés érdekében!”

„Tedd azt, amit tenned kell, ne azt, amit tenni akarsz” – szól egyik mottója, de nemcsak rövid bölcseletekkel, hanem egész könyvvel inspirálja azokat, akik csodálják, hogy élete összes tragédiájából ilyen erősen jött ki.

Legfrissebb hírek

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
5 órája

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
Tegnap, 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Csupasport
2026.02.12. 14:56
Ezek is érdekelhetik