csupasport bannerhátsófüves banner

Hobbisportolók életveszélyben

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 15:53
null
Címkék
Az osztrákok az amatőröket is orvosi vizsgálatra küldenék, mielőtt rajthoz állnak egy-egy versenyen, mert egyre több a szív- és érrendszeri problémák következtében előforduló tragédia.

Ausztriában, sőt világszerte egyre többen veszítik életüket sportolás közben. És ez nemcsak a profikat, hanem egyre inkább az amatőröket is érinti. Az osztrákok ezért arra ösztönöznek, mielőtt jelentősebb próba elé állítanánk szervezetünket, vessük magunkat alapos orvosi vizsgálat alá, hogy minden lehetséges kockázatot kizárhassunk.

Szilveszterkor hajlamosak vagyunk fogadalmat tenni s megígérni, hogy az új évben többet mozgunk. Osztrák felmérések azt mutatják, hogy ebben az időszakban csakugyan többen adják a fejüket sportolásra. Csakhogy – miként a Kronen Zeitung összeállítása rámutat – ilyenkor gyakrabban fordulnak elő életveszélyes helyzetek is.

„Elsősorban a szabadidős sportolók esnek túlzásba, holott nem örvendenek túlságosan jó egészségnek – magyarázta Norbert Bach, nemzetközileg is elismert sportorvos. – Ezért mielőtt edzésbe állnak, feltétlenül tudniuk kell, hogy egészségesek-e, s mennyi testmozgást engedhetnek meg maguknak. A halálesetek többségét nem balesetek, hanem szív- és érrendszeri problémák, keringési zavarok okozzák.”

 

Jelentős túlsúllyal felelőtlenség túlterhelni szervezetünket.

 

Nyugati szomszédaink az olasz példát követnék, Itáliában ugyanis évtizedek óta kötelező sportorvosi vizsgálatra küldik a hobbiatlétákat, mielőtt beneveznek egy versenyre – profiknak a felmérés természetesen kötelező. Ezzel a határozott döntéssel 89 százalékkal csökkentették a sportolás közben bekövetkezett halálesetek számát.

 

Mi történik egy ilyen vizsgálaton?


  • felmérik a páciens és családjának kórtörténetét, rögzítik a sportolni vágyó személyes adatait (magasság, testsúly, korábbi megbetegedések, műtétek, allergia és a többi)

  • felmérik a belső szervek működését és az ízületeket

  • felmérik a tüdőkapacitást

  • EKG-vizsgálatot végeznek

  • nyugalmi állapotban és terhelés során is mérik a vérnyomást


 

Az így kapott összkép nemcsak a rizikófaktorokról ad tájékoztatást, hanem segítséget nyújthat az edzésprogram(ok) összeállításában is. Ami talán ennél is fontosabb: kapaszkodót jelenthet a betegségek megelőzésében, valamint az egészség megőrzésében. Éppen ezért az osztrák sportorvosok szervezete a sportminiszter megbízottjával tárgyalt a vizsgálat bevezetéséről – nem csoda, hogy a felek egyetértettek a ennek szükségességében, a finanszírozás kérdését ugyanakkor nyitva hagyták, vagyis jó néhány kört kell még futniuk.

Legfrissebb hírek

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte az osztrákokat

Jégkorong
2025.04.10. 21:55

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Dráma! Az osztrákok 0.1 másodperccel a vége előtt lőtt góllal győzték le a finneket a hoki-vb-n

Jégkorong
2024.05.16. 19:24

Ausztria: kilyukadt a gyomra, megműtötték a legendás játékost

Minden más foci
2023.12.29. 10:38

Ausztria: Alaba tizedszer lett az Év labdarúgója hazájában

Minden más foci
2023.12.22. 09:34

Real Madrid: újabb alapember szenvedett térdszalagszakadást, vége az idényének

Spanyol labdarúgás
2023.12.18. 11:41

Női kézi-vb: Brazília 14 gólos sikert aratott; Angola először nyert a tornán

Kézilabda
2023.12.08. 17:02

Felkészülés: Sanét kiállították, a németek simán kikaptak az osztrákoktól

Minden más foci
2023.11.21. 22:45
Ezek is érdekelhetik