Vasakaratú törpefutó

Kicsi a bors, de gyors és kitartó – elsőre ez jutott eszünkbe a kanadai John Youngról, akinek a sporthoz és élethez való hozzáállása példaértékű, nem véletlenül inspirálja megannyi sorstársát. Az 52 esztendős torontói férfi az achondroplasia nevű örökletes rendellenességgel született, aminek következtében törpe termetű lett, és bár imádta a sportot, az orvosok a gerincet érő terhelés miatt nem ajánlották neki, hogy fusson, sőt, kis túlzással, tiltották tőle. A matematikatanárként dolgozó férfi meglehetősen későn, túl a negyvenen kezdett komolyabban sportolni, miután súlyos alvászavart diagnosztizáltak nála az orvosok, és jelentős túlsúllyal is küzdött. Ismét elkezdett úszni, egyik tanítványa javaslatára kerékpárral járt iskolába, a fordulópontot azonban az jelentette, amikor valaki küldött neki egy videót Dick és Rick Hoytról, apáról és kerekesszékes fiáról, akik rendszeresen indultak különböző Ironman- és triatlonversenyeken. Ezek után többé John Young számára sem volt kérdés, hogy belevág-e, hamarosan ő lett az első törpenövésű ember, aki teljesített egy fél Ironmant, 2016-ban pedig sikeresen célba ért a marylandi Ironman-versenyen is. Az idén januárban elhatározta, ő lesz az első törpenövésű, aki tizenkét hónap leforgása alatt teljesít tizenkét Ironmant – ez egyelőre folyamatban van.

A testalkata miatt egyáltalán nincs könnyű helyzetben, rövidebb karjai és lábai miatt a futás, a kerékpározás és az úszás közben is többet kell dolgoznia, mint egy átlagembernek (bár az egyik szponzorától kapott egy speciális kerékpárt), hogy ugyanazt a távot teljesítse. Ez azonban egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy sportoljon, ami mára az életformájává vált.

„A világnak látnia kell, mindegy, milyen testtel születsz, ha keményen edzel, és megteszed a kellő erőfeszítéseket, bármit elérhetsz, amit a fejedbe veszel – mondta a Kalapács becenevű férfi. – Sok szülő panaszkodik, hogy törpenövésű gyermeke nem szerepelhet semmilyen iskolai sportcsapatban, mert félnek, hogy könnyen megsérülnek. Aztán mutattak rólam egy versenyzés közben készült felvételt az edzőnek vagy az orvosnak, aminek köszönhetően megváltozott az hozzáállásuk. Ez többet ér nekem, mint bármennyi érem. A gerincünk miatt túlságosan óvnak minket, de én azt tapasztaltam, hogy a futásnál sokkal károsabb volt, amikor egész nap egy helyben ültem, és nem mozogtam. Utólag azt mondom, már fiatalon is sokkal többet kellett volna sportolnom. Örülnék, ha nem hallgatnának a kétkedőkre, akik valamilyen fizikai kihívással küzdenek, hanem hinnének magukban, és abban, hogy bármit elérhetnek, amit elhatároznak.”

Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb és a legrosszabb a törpelétben, azt válaszolja, hogy ugyanaz. Könnyen felismerik és megjegyzik, ám sok rosszindulatú megjegyzést is kap. Mindenesetre őt tényleg nem lehet eltántorítani a céljaitól, mert szerinte ha valamit igazán akarunk, azt elérhetjük – persze csak akkor, ha belevágunk, és nem hallgatunk azokra, akik megpróbálnak róla lebeszélni.

„Gyakran kérdezik, nem félek-e attól, hogy utolsó leszek. De valakinek utolsónak is kell lennie, és még akkor is megelőzöl mindenkit, aki meg sem próbálta. Ha már a legelején úgy állsz hozzá valamihez, hogy nem sikerül, akkor az első perctől kezdve elbuktál. Az emberek gyakran azt mondják, hogy úgysem tudnak lefutni egy maratonit, én pedig erre azt mondom, hogy azért, mert nem is akarják. Ha le akarod futni, le is futod, ezt garantálom. A másik probléma, hogy a sportolók túl sokat aggódnak olyasmi miatt, amit nem tudnak befolyásolni. Nem változtathatod meg az időjárást, de azt elhatározhatod, milyen ruhát veszel fel.”