csupasport bannerhátsófüves banner

Mint az őrültek, tekernek le a piros pályán

Vágólapra másolva!
2018.09.24. 15:05
null
Nehéz az évszakváltás? Még bringáznál is, de ugyanakkor már száguldanál is le a havas lejtőkön? Akkor itt a te extrém sportod!

Viszonylag ritkán szokott előfordulni olyan felállás, hogy több ezer extrém sportos gyűlik össze egy havas hegytetőn teljes menetfelszerelésben, de nem sílécet vagy snowboardot szorongatnak, hanem biciklit.

Pedig 1995 óta minden évben van egy ilyen verseny a francia Alpokban, Alpe d’Huez-ben, ahol a legbátrabb bringások részvételével szervezik meg a világ legmenőbb downhill maratoniját.

A Megavalanche elnevezésű extrém viadal rajtja a Pic Blanc 3300 méter magas csúcsáról indul, a cél pedig a 720 méteren fekvő Allemont völgyében van, a két pont között mintegy harminc kilométert kell megtenniük a bringásoknak.

Az első szakaszt a havas és jeges lejtőkön, ahol a csúszásnál már csak az esés könnyebb

Az esemény ma már háromnapos, és a több mint háromezer induló miatt selejtezőket kell rendezni, amelynek végén a huszonöt legjobb versenyző csap össze a döntőben. Ez a fejkamerás felvétel az egyik selejtezőn készült, tizenöt perc, de érdemes végignézni.

A downhill egyébként is az egyik legveszélyesebb extrém sport, de őrültségben a Megavalanche még rajta is túltesz.

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Motivált volt, szaglászott is – Pitypang először szerzett futóérmet

Csupasport
2025.04.04. 14:56

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39
Ezek is érdekelhetik