21/42 ROUTE: Szamócás napozó
Van az úgy, hogy az életünk éppen nem fenékig tejfel. Hiába is szeretnénk, nem duzzadunk az erőtől, veszítünk a lendületből, nem jellemzi csupa kedv, csupa báj és (bocs főnök!) csupa sport a mindennapjainkat.
Egyszerűen leülünk.
Lelkileg, mentálisan és fizikailag is. Hiába pittyeg a kedvenc pulzusmérő óránk, jelezvén, hogy „itt az idő mozdulni”, maximum annyira vagyunk képesek, hogy a szekrény alá berúgjuk a futócipőinket.
Struccpolitikát folytatunk. Nem a külvilággal, á dehogy, sokkal inkább magunkkal szemben!
Válogatott vízilabdakapusunk, Nagy Viktor elhíresült szavait idézgetve remek magyarázatokat gyártunk: „Ma nem…”
És ma sem.
Ma pedig?
Pláne nem!
Mert ott vannak a gyerekek, a sok munka, a kiújult a porckorongfájás, és a sor még folytatható lenne, ha struccpolitikánknak köszönhetően már nemcsak nyakig, hanem „egyenesen” derékig nem lennénk benne a homokban. Vagyis itt az idő, hogy homokkal a szánkban, egyenes derékkal be is valljuk magunknak: elfáradtunk az elmúlt hetek, lassan két hónap edzésmunkájában.
Ha profi lennék, edzéselméleti szakszavakkal azt mondanám, a „mezociklusom” végére értem. „Nonprofiként”, kedvenc rovatvezetőm kedvenc szavajárását előrántva pedig ezt: „Teli lett a szamócás napozóm.”
De megérte a rövid pihenő!
A vasárnapi szívből-lélekből jövő hosszú futásom ugyanis 12.5 kilométer lett.
Igaz, a hőségre való tekintettel elkélt volna egy szamócás napozó is...
A Route 21/42 blog első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket ezen a linken, az ötödiket itt, a hatodikat itt, a hetediket itt, míg a nyolcadikat itt lehet olvasni.
Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett
Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon
