csupasport bannerhátsófüves banner

Zene nélkül fussak-e én?

Vágólapra másolva!
2018.06.25. 11:40
null
Van, aki el sem tudja képzelni a futást zene nélkül, más a csendre és a természet hangjaira esküszik. De vajon árt-e vagy használ futás közben a zenehallgatás?

A zeneimádóknak van egy jó hírünk: szinte minden ezzel kapcsolatos kutatás azt állapította meg, hogy a zenehallgatás általában növeli a teljesítményt. Ennek hátterében számos tényező állhat, valószínűsíthető például, hogy csökkenti a fáradtságérzetet, eltereli a figyelmet, és kevésbé érezzük monotonnak a futást. Emellett sokan kimondottan motiváló, tempós számokból állítják össze a lejátszási listájukat, ami minimális mértékben ugyan, de szintén javíthat a teljesítményen.

Hogy konkrét példát is említsünk, egy 2009-es kutatás során kerékpárosokat vizsgáltak, akiknek a teljesítménye a gyors motiváló zene hatására 3.5 százalékkal nőtt, a lassú, szomorú számok közben 9.8 százalékkal csökkent ahhoz képest, amikor egyáltalán nem szólt semmi. Egy másik, 2004-es felmérés alapján pedig kiderült, akik motiváló zenét hallgattak, sokkal tovább tudták tartani a súlyt, mint azok, akik csak csendben próbálkoztak.

De mi a helyzet a futóknál? Nos, a Guardian cikke szerint a zene 15 százalékkal is növelheti a teljesítményt.

„A zene »legális drog« a sportolóknál. Persze mint minden stimuláns, nagy mennyiségben ez sem annyira hatásos, ezért érdemes az edzés vagy a futás végére tartogatni” – mondta Costas Karageorghis, a Brunel Egyetem témával foglalkozó szakértője.

Túlságosan depresszív, lassú számokat tehát nem feltétlenül érdemes elindítani sportolás közben (nem véletlen, hogy általában a konditermekben sem ilyenek szólnak), ám stílustól függően bizonyára mindenki megtalálja azokat a dalokat, amelyek a leginkább segítik őt az olykor valóban túl monoton futásban. Az egésznek persze elsősorban pszichológiai hatása van, éppúgy, ahogy kellemes, napsütéses időben is szívesebben futunk, mint hidegben és sötétben.

És te mit hallgatsz sportolás közben?

 

Legfrissebb hírek

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
17 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30
Ezek is érdekelhetik