Lubics Szilvia: Élveztem a futást!

Ismét rendhagyó trófeát hozott haza az Egyesült Államokból! Tavaly, a Badwateren övcsatot, míg most a floridai Keys 100 ultrafutóverseny női győzteseként egy hatalmas kagylót kapott.

Amerikában szeretik az ilyen díjakat – mondta a csupasport.hu-nak a Keys 100 távját 16:22:15 óra alatt teljesítő, s ezzel a női mezőnyben első, az abszolút rangsorban pedig Zandy Mangold (16:05:41 óra) mögött második helyet szerző Lubics Szilvia. – Az övcsat amúgy a Keys 100-on is befutóérem, a kagylót külön, győztesként kaptam.

Különleges versenyen van túl, hiszen tucatnál is több szigetre, az azokra bevezető hidakon kellett futni, ráadásul a klíma is szokatlan lehetett: szakadt az eső, majd jött a hőség és a magas páratartalom. Ezek közül melyik jelentett nehézséget?

Már öt nappal a rajt előtt megérkeztem a helyszínre, így volt időm rövid edzésekkel ráhangolódni, szoktatni magam a körülményekhez, és ez is hozzátett valamit ahhoz, hogy a start pillanatában és azután sem volt semmi különös problémám.

A versenyen jó néhány órán át szakadt az eső, volt olyan időszak, amikor harmincnégy Celsius-fok volt, kilencven százaléknál magasabb a páratartalom, de – a kezdeti magasabb pulzusérték után – összességében jól bírtam.

A verseny időeredményeit online lehetett követni, és aszerint „Szilvia Lubics„ stabil tempóban tört a cél felé. Nem volt holtpontja a százhatvan kilométer során?

De, volt! Három szűkebb órán át küzdenem kellett önmagammal, de azért szépen haladtam előre. Akkor arra gondoltam, hogy a hőmérséklet nagyjából a Spartathlont idézi, majd pedig arra, hogy a tajpeji versenyen éppen a monszun időszakban futottam. Ezekkel a kis emlékkockákkal, és persze a férjem, Gyuri biztatása, frissítése mellett túltettem magam a nehézségeken.

A férfi győztes mögött ért célba – és ezzel abszolút második is lett –, ugyanakkor a befutók alapján úgy tűnt, a szervezők eléggé széthúzták a mezőnyt. Volt ennek valami különleges oka?

Nem egyszerre, hanem szakaszosan rajtoltatták el a mezőnyt, ugyanis a verseny a hidak felé vezető részen az autóúton zajlott, azaz a nagy tömeg nem tudott volna együtt mozogni a szűk sávokban. Amúgy érdekes, hogy a futásom során összesen két csapattal találkoztam, egyéni futóval viszont nem, úgyhogy a szervezők módszere bevált: a Keys 100-on nem tapostunk egymás sarkára.

A különleges táv, vagy a különleges helyszín miatt választotta az egyik idei nagy versenyének a Keys 100-at?

Mindkét ok közrejátszott. A végső inspirációt Szitó Ervin beszámolója adta meg, ugyanis egy ultrafutó-találkozón mint többszörös induló beszélt a Keys 100-ról, és ezután – ahogyan Lőw András és Vakhal Norbert is – eldöntöttem, nem a két kiszemelt európai verseny valamelyikén, hanem ezen a floridai ultrafutáson állok rajthoz.

A verseny leírásában szerepelt, hogy nemes célokra történtek felajánlások, az Irma hurrikán pusztítását megszenvedőkön, valamint a daganatos betegséggel küzdők gondjain is enyhíthettek az ultrafutó-versenyen indulók.

Így van, a nevezési díj jótékony célt szolgált. Az Egyesült Államok több versenyén is ez a nemes szokás él, vagyis azok, akik futóként vesznek részt egy-egy nagy viadalon, másokon is segíthetnek.

Ha már Amerika, akkor megkerülhetetlen a kérdés: idén indul a pokoli klímájú Badwateren is?

Idén semmiképpen. Erre az évre a gondtalanabb, eredménykényszertől mentes futásokat terveztem be.

Kétezer-tizennyolcban már négy versenyen indultam – két nagyobb és két „kisebb” viadal van eddig mögöttem – és mindegyiken dobogós voltam. Most, a Keys 100-on végre gyomorproblémák nélkül tudtam végig futni, és ezt annak tudom be, hogy stresszmentesen, a megfelelés terhe nélkül vágtam neki a távnak. Ráadásul jó új tapasztalatokat szerezni, felvértezni magam. Ez a floridai verseny az eső, hőség, magas páratartalom kombinációval is segített abban, hogy még felkészültebben vághassak neki – ha idén nem is – a jövőben akár a Badwaternek is. Most – ha lehet ilyet mondani száz mérföld után – tényleg élveztem a futást.