BL: megvannak a posztonkénti rangsorok dobogósai

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.08.13. 13:57
Az UEFA hivatalosan is bejelentette, mely labdarúgók maradtak versenyben a 2020–2021-es idény díjaiért. A szövetség négy poszton közölte a dobogósok kilétét, de sorrendet még nem állított fel. A 4–10. helyezetteket viszont rangsorolta. Megvan a női BL posztonként dobogósainak listája és az Európa-liga Év játékosa-díjának első három helyezettje is.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) – köztük a Nemzeti Sport – 11. alkalommal szervezett közös szavazást. Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt kérték fel a voksoláson való részvételre.

A szavazók minden kategóriában három jelöltet állítottak sorrendbe, ők öt-három-egy pontot kaptak. Az összesített jelöltlista e pontszámok alapján alakult ki.

AZ ÉV KAPUSA
JELÖLTEK

Thibaut Courtois (Real Madrid)
Ederson (Manchester City)
Édouard Mendy (Chelsea)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
4. Keylor Navas (PSG) – 50 pont
5. Manuel Neuer (Bayern) – 36
6. Jan Oblak (Atlético) – 35
7. Gianluigi Donnarumma (Milan, ma PSG) – 20
8. Marc-André ter Stegen (Barcelona) – 13
9. Agustín Marchesín (Porto) – 4
9. Alisson Becker (Liverpool) – 4

AZ ÉV VÉDŐJE
JELÖLTEK

César Azpilicueta (Chelsea)
Rúben Dias (Manchester City)
Antonio Rüdiger (Chelsea)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
4. Marquinhos (PSG) – 78 pont
5. Thiago Silva (Chelsea) – 59
6. Kyle Walker (Manchester City) – 35
7. Giorgio Chiellini (Juventus) – 18
8. John Stones (Manchester City) – 15
9. David Alaba (Bayern, ma Real Madrid) – 14
9. Leonardo Bonucci (Juventus) – 14

AZ ÉV KÖZÉPPÁLYÁSA
JELÖLTEK

Kevin De Bruyne (Manchester City)
Jorginho (Chelsea)
N'Golo Kanté (Chelsea)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
4. Ilkay Gündogan (Manchester City) – 15 pont
4. Mason Mount (Chelsea) – 15
6. Frenkie de Jong (Barcelona) – 9
6. Luka Modric (Real Madrid) – 9
8. Pedri (Barcelona) – 6
9. Georginio Wijnaldum (Liverpool, ma PSG) – 5
9. Kai Havertz (Chelsea) – 5

Kevin De Bruyne és Jorginho is versenyben van a legjobb középpályás címért (Fotó: AFP)
Kevin De Bruyne és Jorginho is versenyben van a legjobb középpályás címért (Fotó: AFP)

AZ ÉV CSATÁRA
JELÖLTEK

Erling Haaland (Dortmund)
Robert Lewandowski (Bayern)
Kylian Mbappé (PSG)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
4. Lionel Messi (Barcelona, ma PSG) – 76 pont
5. Karim Benzema (Real Madrid) – 70
6. Neymar (PSG) – 23
7. Kai Havertz (Chelsea) – 16
7. Raheem Sterling (Manchester City) – 16
9. Mason Mount (Chelsea) – 6
9. Romelu Lukaku (Inter) – 6

A győzteseket Isztambulban jelentik be, a díjak átadására augusztus 26-án, a BL-csoportkör sorsolásának keretében kerül sor.

A női BL posztonkénti rangsorának dobogósai.

Kapusok: Ann-Katrin Berger (Chelsea), Christiane Endler (PSG), Sandra Panos (Barcelona)
Védők: Magdalena Eriksson (Chelsea), Mapi Léon (Barcelona), Irene Paredes (PSG)
Középpályások: Aitana Bonmati (Barcelona), Dzsi Szo Jun (Chelsea), Alexia Putellas (Barcelona)
Csatárok: Caroline Graham Hansen (Barcelona), Jenni Hermoso (Barcelona), Lieke Martens (Barcelona)

Az Európa-liga kapcsán az Év játékosa-díj első három helyezettjének listáját hozták nyilvánosságra. Rájuk az újságírók mellett az előző idény 48 csoportkörös csapatának edzői is szavaztak. A győztest augusztus 27-én Isztambulban, az El idei csoportkörének sorsolásakor hirdetik ki.

EURÓPA-LIGA, AZ ÉV JÁTÉKOSA
JELÖLTEK

Edinson Cavani (Manchester United)
Bruno Fernandes (Manchester United)
Gerard Moreno (Villarreal)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
4. Paul Pogba (Manchester United) – 36 pont
5. Pau Torres (Villarreal) – 34
6. Raúl Albiol (Villarreal) – 19
7. Daniel Parejo (Villarreal) – 18
8. Leonardo Spinazzola (Roma) – 14
9. Étienne Capoue (Villarreal) – 8
9. Nicolas Pépé (Arsenal) – 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik