Női BL: továbbjutott a Real Madrid, bajban a Wolfsburg

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 23:46
null
Sam Kerrék nem lehetnek elégedettek a Juventus elleni döntetlennel (Fotó: Getty Images)
A Juventus kiharcolt egy gól nélküli döntetlent a Chelsea vendégeként a női labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, így az A jelű kvartettben jelenleg harmadik helyen álló, kétszeres BL-győztes Wolfsburg nehéz helyzetbe sodródott a legjobb nyolc közé jutásért folyó küzdelemben. A Real Madridnak már nem kell aggódnia a továbbjutás miatt.

 

A-CSOPORT. A játéknap rangadóján a legutóbbi idényben döntős Chelsea hazai pályán 0–0-s döntetlenre végzett az olasz bajnokságot tíz forduló után hibátlan teljesítménnyel vezető Juventus ellen. A londoni együttes a kapura lövési mutatót ugyan 25–2-re megnyerte, de a hatalmas mezőnyfölénye nem érett góllá. A torinói gárdának ez az egy pont nagyon sokat érhet a továbbjutásért zajló csatározásokban, ellenben a csoportban továbbra is harmadik helyen álló, kétszeres BL-győztes Wolfsburg nehéz helyzetbe került – ha a német csapat a záró fordulóban nem veri meg otthon a Chelsea-t (amellyel idegenben 3–3-as döntetlent játszott), akkor szinte biztosan nem jut be a legjobb nyolc közé, az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a Juve nem nyer a kvartettben 0–19-es gólkülönbséggel sereghajtó Servette ellen.

Amennyiben a Juventus és a Wolfsburg is győz, akkor három csapat is 11 ponttal végez. Ez esetben nem lenne mindegy, hogy a „farkaslányok” hány góllal győzik le a Chelsea-t…

B-CSOPORT. A már biztos csoportelső Paris Saint-Germain hatgólos győzelmet aratott Ukrajnában a Harkiv vendégeként, míg a nemrégiben edzőváltáson áteső, a spanyol ligában pillanatnyilag csak 9. helyen álló – de a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot begyűjtő – Real Madrid 3–0-ra nyert Izlandon a Breidablik ellen, így fennállása első BL-idényében rögvest bejutott az egyenes kieséses szakaszba.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Chelsea (angol)–Juventus (olasz) 0–0
Servette (svájci)–Wolfsburg (német) 0–3
(I. Pereira 21. – öngól, Roord 84., Wassmuth 90+3.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 3 2 13–4 +9 11
2. Juventus 5 2 2 1 8–4 +4 8
3. Wolfsburg 5 2 2 1 13–7 +6 8
4. Servette 5 5 0–19 –19 0

B-CSOPORT
Harkiv (ukrán)–PSG (francia) 0–6
(Huitema 15., Bachmann 21., 40., Baltimore 37., Fazer 44., Ilestedt 54.)
Kiállítva: Cascarino (PSG, 80.)
Breidablik (izlandi)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (Asllani 10., 40. – a másodikat 11-esből, Zornoza 82.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG 5 5 19–0 +19 15
2. Real Madrid 5 3 2 9–6 +3 9
3. Harkiv 5 1 1 3 2–12 –10 4
4. Breidablik 5 1 4 0–12 –12 1

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
C-CSOPORT
18.45:
HB Köge (dán)–Hoffenheim (német)
20.00: Arsenal (angol)–FC Barcelona (spanyol)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 4 4 15–1 +14 12
2. Arsenal 4 3 1 13–5 +8 9
3. Hoffenheim 4 1 3 5–13 –8 3
4. HB Köge 4 4 1–15 –14 0

D-CSOPORT
18.45:
BK Häcken (svéd)–Bayern München (német)
21.00: Benfica (portugál)–Lyon (francia)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 4 3 1 10–2 +8 9
2. Bayern München 4 2 1 1 6–2 +4 7
3. Benfica 4 1 1 2 2–7 –5 4
4. BK Häcken 4 1 3 2–9 –7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik