Mourinho: Guardiola csak akkor elégedett, ha a bíró hibázik

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 15:44
null
Mourinho nem kímélte Guardiolát (Fotó: Reuters)
José Mourinho megtartotta a sajtótájékoztatóját a Real Madrid Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntője előtt, és a portugál szakember a rendelkezésére álló idő jó részében Josep Guardiolát kritizálta. A Special One szerint kollégája új időszakot nyitott a labdarúgásban azzal, hogy a játékvezető helyes döntése miatt kritizálta a bírót.

José Mourinho nem kímélte Josep Guardiolát, az FC Barcelona vezetőedzőjét mai sajtótájékoztatóján: keményen beszólt kollégájának a katalán szakember minapi nyilatkozata miatt.

„A bíróküldésnél és a Barca nyomásgyakorlásánál, hogy ne Provenca vezesse a meccset, sokkal fontosabb, hogy új időszak vette kezdetét. Mostanáig volt az edzőknek egy nagyon kis csoportja, amely nem beszélt a játékvezetőkről, valamint egy olyan csoport, amely kritizálta a bírókat, amikor hibáztak. Ebbe az utóbbi csoportba tartozom én is, és ugyanígy szívesen dicsérem a játékvezetőket, amikor jól végzik a munkájukat. Pep nyilatkozatával új időszak vette kezdetét: egy új csoport alakult, amelybe csak ő tartozik bele, aki azért kritizálja a bírót, mert jól végzi a munkáját. Soha nem láttam hasonlót. Ez a harmadik csoport. Kritizálja a bíró jó döntését" – mondta Mourinho a sajtótájékoztatón.

„Hozzá van szokva ahhoz, ami a Stamford Bridge-en történt, és most nem elégedett azzal, hogy a bírók pontosan végzik a munkájukat. Nem kívánom azt Starknak, hogy a mi javunkra hibázzon, hanem, hogy mindkét csapat elégedett legyen a meccs végén. Bár Pepnél ez lehetetlen, mivel az ő elégedettségéhez az kell, hogy a bíró hibázzon" – tette hozzá a portugál szakember.

Mint arról beszámoltunk, Guardiola azt nyilatkozta, hogy a spanyol Király-kupa-döntőt azért is bukták el a Real Madriddal szemben, mert érvénytelenítették Pedro kétcentis lesről szerzett találatát. A katalán mester ezen kívül azt mondta, Mourinho biztos örülne, ha a portugál Pedro Proenca vezetné a holnapi meccset.

A holnap 20.45 órakor kezdődő madridi találkozón a német Wolfgang Stark fújja a sípot, és egyes lapértesülések szerint az UEFA a Barcelona nyomásgyakorlása miatt választotta őt a portugál bíró helyett.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
1 órája

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
5 órája

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:31

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
2025.06.20. 10:57

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01
Ezek is érdekelhetik