FTC–Barca: „Mindennél jobban vágyom rá, hogy ismét pályára léphessek”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 09:29
null
Roko Baturina remek cserének bizonyult, góllal hálálta meg, hogy pályára küldték az örökrangadón (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros fiatal horvát csatára, Roko Baturina az örökrangadón volt először eredményes az NB I-ben, és szerdán a Barcelona ellen is bizonyítani szeretné, remekül érzi a kaput.

 

Az első gól mindig fontos – különösen egy csatárnak.

A horvát támadó, Roko Baturina szombaton, az MTK ellen 2–0-ra megnyert találkozón először volt eredményes az NB I-ben, és nem tagadta, várta már ezt a pillanatot.

„Kár lenne tagadni, ha az ember új klubhoz kerül, az első gól mindig nagyon fontos   – mondta a Nemzeti Sportnak a húszesztendős labdarúgó. – Ez volt a hetedik meccsem a bajnokságban, nagyon vártam már ezt a pillanatot. Már csak azért is, mert korábban is voltak lehetőségeim, hamarabb is megszerezhettem volna az első találatot. Zavart, hogy eddig nem sikerült, de az a legfontosabb, hogy szombaton végre átestem a tűzkeresztségen.”

Az eddigi mérkőzésein rendre csereként állt be, nem volt ez másként az MTK ellen sem. Szerhij Rebrov a 74. percben küldte pályára, fél perccel később pedig már ünnepelhetett, második labdaérintéséből talált a kapuba.

„Pályafutásomban kétszer-háromszor fordult elő ilyen velem, ám a mostani biztosan a leggyorsabb gólom volt. Csatárként az a dolgom, hogy állandó készültségben legyek. Egyfelől ha a szakmai stáb pályára küld, gólra éhesen álljak be, másfelől ha érkezik a labda a kapu elé, felkészülve várjam. Az MTK jó formában van, megszenvedtünk ellene, játékosai fiatalok, szervezettek, de mindenképpen rászolgáltunk a győzelemre. Amikor beálltam, első labdaérintésemből passzoltam a szélen érkező Marcel Heisterhez, és amint visszakaptam tőle, tüzeltem is. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy a labda a kapuban köt ki.”

A csatár azonnal megköszönte társának a gólpasszt, és mert Marcel Heisterrel egyébként is rendkívül jó barátok (öt percre laknak egymástól a belvárosban), az este folyamán újabb szöveges üzenetben hálálta meg a mozdulatot.

A spliti születésű futballista rendkívül jó felépítésű, magas, izmos, legnagyobb erősségének azt tartja, hogy a felpasszolt, felívelt labdát testi erejével is képes megtartani.

„Nem tisztem dicsérni magamat, de ha muszáj valamelyik erősségemet említeni, a labdatartásomat emelném ki. A felívelt, felpasszolt labdát jól meg tudom tartani, nehéz tőlem elvenni. Megtalálom az üres területeket, szeretek állandó mozgásban lenni és elkérni a labdát. Korábban a helyzeteimet is jó százalékban használtam ki, ezt itt a Ferencvárosnál még bizonyítanom kell.”

Baturina tízévesen kezdett el futballozni. Édesapjával és testvérével, Marinnal naphosszat rúgták a labdát, ő mindig is a kapu előtt szeretett sertepertélni. A Hajduk Split később leigazolta, 2017-ben pedig testvérével együtt a Dinamo Zagrebhez szerződött. A helyi akadémián nevelkedett, fiatal kora ellenére a klub második csapatában szerepelt, és a felnőttek között is bemutatkozhatott. Az elmúlt télen kölcsönadták a szlovén élvonalban a hatodik helyen végző NK Bravónak, amelyben az első nyolc bajnokiján nyolc gólt szerzett.

„Zágrábba nemcsak a testvérem és én, hanem a szüleink is velünk költöztek. Úgy döntött a család, mindenkinek jobb, ha együtt maradunk. Nem szerették volna, ha az akadémiára kell beköltöznöm, egy tinédzsernek mégiscsak otthon, a szülői ház falai között a helye. Jó képzést kaptunk az akadémián, később Szlovéniába igazoltam, a Ferencvárosnál pedig igazán nagyot alkothatok.”

Szerdán nem mindennapi kihívás vár a zöld-fehérekre, a Bajnokok Ligája csoportkörében a Lionel Messivel felálló Barcelona érkezik Budapestre.

„Kemény sorozatban vagyunk, a Juventus elleni idegenbeli meccs után az MTK-t és a Barcelonát fogadtuk, illetve fogadjuk. Semmiképp sem számíthatunk könnyű mérkőzésre, mégiscsak a világ egyik legerősebb csapata érkezik hozzánk. Mindennél jobban vágyom rá, hogy ismét pályára léphessek, és ha ezúttal is sikerülne helyzetbe kerülnöm, a Barca ellen se remegjen meg a lábam.”

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021, CSOPORTKÖR

G-CSOPORT
5. FORDULÓ
December 2., szerda

21.00: Ferencváros–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona4413–2+1112
2. Juventus4318–4+49
3. Dinamo Kijev4133–10–71
4. FERENCVÁROS4135–13–81

 

A G-CSOPORT TELJES MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Álvaro Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–Ferencváros 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., F. Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
Ferencváros–Juventus (olasz) 1–4 (F. Boli 90., ill. Álvaro Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
Juventus (olasz)–Ferencváros 2–1 (C. Ronaldo 35., Morata 90+2., ill. Uzuni 17.)
Dinamo Kijev (ukrán)–Barcelona (spanyol) 0–4 (Dest 52., Braithwaite 57., 70.– a másodikat 11-esből, Griezmann 90+2.)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: Ferencváros–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik