Ez történt a BL-, az El- és az Ekl-sorsoláson

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.17. 11:39
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában készíti el a labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa-liga és Európa-konferencialiga negyed- és elődöntőinek sorsolását. A legrangosabb sorozatban a címvédő Real Madrid a Chelsea-vel csap össze a BL-elődöntőért, míg az angol Manchester City a német Bayern Münchennel vív szuperrangadót. Az El-ben a Manchester United a rekordgyőztes Sevillát, az FTC-t kiejtő Leverkusen pedig a belga Union Saint-Gilloise-t kapta ellenfélül.

BAJNOKOK LIGÁJA BAJNOKOK LIGÁJA

Sorsolnak a BL-ben, az El-ben és az Ekl-ben is (Fotó: Getty Images)
Sorsolnak a BL-ben, az El-ben és az Ekl-ben is (Fotó: Getty Images)

A három sorozatban szereplő 24 csapat tíz országot képvisel: a legtöbb csapatot (6) Olaszország adja a folytatásra, az olaszokon kívül Anglia (4) is érdekelt mindhárom sorozatban. Több klubja áll Belgiumnak (3), Németországnak (2), Spanyolországnak (2), Hollandiának (2) és Portugáliának (2), egy csapata maradt Franciaországnak, Lengyelországnak és Svájcnak.

Giorgio Marchettinek, az UEFA főtitkár-helyettesének Hamit Altintop segédkezik a Bajnokok Ligája-sorsolásnál.

• Megérkezett az Ajax, a Barcelona és a Milan ikonja, Patrick Kluivert is a sorsoláshoz.

• Megvan az első párosítás, a címvédő Real Madrid a Chelsea-t kapta.

• Az olasz Inter a portugál Benficával találkozik az elődöntőért.

• Gigarangadó jön: Manchester City–Bayern München!

• És a végére: AC Milan–Napoli olasz párharc!

Sorsolják az elődöntőket is. A Milan–Napoli párharc győztese az Inter–Benfica párosítás továbbjutójával találkozik, így a másik ágon a Manchester City–Bayern München csata győztese a Real Madrid–Chelsea párharc továbbjutójával méri össze erejét.

A SORSOLÁSOK
BAJNOKOK LIGÁJA

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)
Benfica (portugál)–Internazionale (olasz)
Manchester City (angol)–Bayern München (német)
Milan (olasz)–Napoli (olasz)

A PROGRAM
1. MÉRKŐZÉSEK
Április 11., kedd
21.00:
Benfica–Internazionale
21.00: Manchester City–Bayern München
Április 12., szerda
21.00:
Real Madrid–Chelsea
21.00: Milan–Napoli

VISSZAVÁGÓK
Április 18., kedd
21.00:
Chelsea–Real Madrid
21.00: Napoli–Milan
Április 19., szerda
21.00:
Internazionale–Benfica
21.00: Bayern München–Manchester City

AZ ELŐDÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
Milan (olasz)/Napoli (olasz)–Internazionale (olasz)/Benfica (portugál)
Real Madrid (spanyol)/Chelsea (angol)–Manchester City (angol)/Bayern München (német)

A hivatalos játéknapok
elődöntő: május 9., 10.; május 16., 17.
döntő: június 10., Isztambul, Atatürk Stadion

EURÓPA-LIGA

Az El-ben is elkészül az ágrajz (Fotó: Getty Images)
Az El-ben is elkészül az ágrajz (Fotó: Getty Images)

Kezdődik az El-sorsolás is! Giorgio Marchettiék munkáját ezúttal is az El-nagykövetként tevékenykedő korábbi magyar válogatott középpályás, Gera Zoltán segíti.

• Elsőként a Manchester Unitedet húzta ki Gera Zoltán. A „vörös ördögök” a rekordgyőztes Sevillával küzdenek az elődöntőért.

• Az olasz Juventus a portugál Sporting CP-vel csap össze a négy közé jutásért.

• Az FTC-t búcsúztató német Bayer Leverkusen ellenfele a sorozat meglepetéscsapata, a belga Union Saint-Gilloise.

• A végére a Feyenoord és az AS Roma maradt, a hollandok kezdenek hazai pályán.

Mindjárt sorsolják az elődöntőket is.

• A Manchester United–Sevilla párharc továbbjutója kezdi hazai pályán a Juventus–Sporting CP párosítás győztese elleni elődöntőt.

• A másik ágon a Feyenoord vagy a Roma lesz otthon az odavágón, míg a Leverkusen vagy az Union Saint-Gilloise a visszavágót játszhatja hazai környezetben.

EURÓPA-LIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol)
Juventus (olasz)–Sporting CP (portugál)
Bayer Leverkusen (német)–Union Saint-Gilloise (belga)
Feyenoord (holland)–AS Roma (olasz)

A PROGRAM
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 13., csütörtök
18.45:
Feyenoord–AS Roma
21.00: Manchester United–Sevilla FC
21.00: Juventus-Sporting CP
21.00: Bayer Leverkusen–Union Saint-Gilloise

VISSZAVÁGÓK
Április 20., csütörtök
21.00:
Sevilla FC–Manchester United
21.00: Sporting CP–Juventus
21.00: Union Saint-Gilloise–Bayer Leverkusen
21.00: AS Roma–Feyenoord

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Manchester United (angol)/Sevilla (spanyol)–Juventus (olasz)/Sporting CP (portugál)
Feyenoord (holland)–AS Roma (olasz)–Bayer Leverkusen (német)–Union Saint-Gilloise (belga)

A hivatalos játéknapok
elődöntő: május 11.; május 18.
döntő: május 31., Budapest, Puskás Aréna

EURÓPA-KONFERENCIALIGA

Kerkez Milos csapata a belga Anderlechttel találkozik az Ekl-negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
Kerkez Milos csapata a belga Anderlechttel találkozik az Ekl-negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)

Kerkez Milos csapata, a holland AZ Alkmaar a belga Anderlecht ellen hazai pályán kezdi a negyeddöntős párharcot, s ha továbbjut, a belga Gent és az angol West Ham United győztese ellen vívhatja ki a Prágában rendezendő döntőbe jutást.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Lech Poznan (lengyel)–Fiorentina (olasz)
Gent (belga)–West Ham United (angol)
AZ (holland)–Anderlecht (belga)
FC Basel (svájci)–Nice (francia)

A PROGRAM
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 13., csütörtök

18.45: KAA Gent-West Ham United
21.00: Lech Poznan-Fiorentina
21.00: RSC Anderlecht-AZ Alkmaar
21.00: FC Basel-OGC Nice

VISSZAVÁGÓK
Április 20., csütörtök
18.45:
Fiorentina-Lech Poznan
18.45: AZ Alkmaar-RSC Anderlecht
21.00: West Ham United-KAA Gent
21.00: OGC Nice-FC Basel

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI

Lech Poznan (lengyel)/Fiorentina (olasz)–FC Basel (svájci)/Nice (francia)
Gent (belga)/West Ham United (angol)–AZ (holland)/Anderlecht (belga)

A hivatalos játéknapok
elődöntő: május 11., 18.
döntő: június 7., Prága, Eden Arena

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik