BL: óriási feltámadás az FTC lehetséges ellenfeleinek párharcában

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.09. 21:56
null
A Valletta kétgólos hátrányból állt fel a Dudelange ellen (Fotó: f91.lu)
Kedden megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának első selejtezőköre – a kazah Asztana egygólos előnnyel készül a romániai CFR Cluj elleni jövő heti visszavágóra, miután 1–0-ra megnyerte a párharc első mérkőzését. Az örmény Ararat-Armenia is egy góllal diadalmaskodott, 2–1-re a svéd AIK felett. A Ferencváros és a Ludogorec csatája győztesének következő riválisát eldönteni hivatott Dudelange–Valletta párharc első találkozója 2–2-vel ért véget – a vendégek kétgólos hátrányból tudtak visszajönni.

 

A CFR sokat próbálkozott, ám 15 kísérletéből csupán egy talált kaput. Az Asztanának így elég volt egy gól is, amit Jevgenyij Posztnyikov szerzett a 68. percben, egy szöglet után.

Az örmény Ararat-Armenia is minimális előnyből várhatja a visszavágót, miután 2–1-re legyőzte a svéd AIK-t – a hazaiak már a harmadik percben vezettek, ráadásul a 13. perctől emberfórban játszhattak.

A Dudelange és a Valletta összecsapásán a hazaiak az első félidőben kétgólos fórra tettek szert, végül mégis a máltai csapat örülhetett, mivel egyenlíteni tudott, így 2–2-ről vág majd neki a második meccsnek – ennek a párosnak a továbbjutója találkozik a következő körben a Ferencváros–Ludogorec párharc győztesével.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Asztana FK(kazah)–CFR Cluj(romániai) 1–0 (Posztnyikov 68.)

Ararat-Armenia(örmény)–AIK(svéd) 2–1 (Avetiszjan 3., 45. – az elsőt 11-esből, ill. Dimitriadis 39.)
Nomme Kalju(észt)–Shkëndija(északmacedón) 0–1 (Ibraimi 81 – 11-esből)
HJK(finn)–HB Tórshavn(feröeri) 3–0 (Lappalainen 21., 66., O'Shaughnessy 42.)
FK Sarajevo(bosnyák)–Celtic(skót) 1–3 (Oremus 29., ill. Johnston 35., Édouard 51., S. Sinclair 85.)
Suduva Marijampole(litván)–Crvena zvezda(szerb) 0–0
F91 Dudelange(luxemburgi)–Valletta FC(máltai) 2–2 (Bettaieb 26., Stolz 45+2., ill. Packer 64., J. Borg 70.)
The New Saints(walesi)–Feronikeli(koszovói) 2–2 (Draper 49. – 11-esből., Edwards 77., ill Zeka 89., Fazliu 93. – 11-esből)

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ – A MAGYAR BAJNOK PROGRAMJA

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 10., SZERDA
20.00: FERENCVÁROS
(magyar)–Ludogorec (bolgár)
Budapest, Groupama Aréna

VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 17., SZERDA
19.30: Ludogorec
(bolgár)–FERENCVÁROS (magyar)
Razgrad, Ludogorec Aréna

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROS
(magyar)/Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi)/Valletta FC (máltai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik