BL: Nem esik jól, de megérdemeltük a vereséget – Jürgen Klopp

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.26. 10:00
null
Klopp nem látta a ritmust (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp vezetőedző szerint csapata, az FC Liverpool megérdemelten szenvedett vereséget szerda este a vendég Atalantától a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A bergamóiak okozták a játéknap legnagyobb meglepetését azzal, hogy 2–0-ra nyertek a tavalyi győztes otthonában.

„Nem volt meg a ritmus a játékunkban. A kezdő tizenegyben öt cserét is végre kellett hajtanunk, és ez gondot okozott. Máskor ez nem szokott probléma lenni. A vereség megérdemelt, nem esik jól ezt kimondani, de ez az igazság. És gratulálok az Atalantának” – mondta a német szakember, akinek keretét sérülések tizedelik.

Az olasz gárda Josip Ilicic 60. percben szerzett góljával jutott vezetéshez az Anfield Roadon, majd a német válogatott Robin Gosens négy perccel később megduplázta az előnyt, beállítva ezzel a végeredményt.

Az olaszországi mérkőzést a Liverpool 5–0-ra megnyerte. A csoportot továbbra is az angolok vezetik 9 ponttal, az Atalantának és az Ajaxnak 7-7 pontja van, a továbbjutás tehát egyelőre nyílt.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
D-CSOPORTLiverpool (angol)–Atalanta (olasz) 0–2 (Ilicic, 60., Gosens 64.)
Ajax (holland)–FC Midtjylland 3–1 (Gravenberch 47., Mazraui 49., Neres 66., ill. Mabil 81. – 11-esből)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool4318–2+69
2. Ajax42117–5+27
3. Atalanta42118–7+17
4. Midtjylland442–11–90

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Közös képen az Újpest FC elnöke és Jürgen Klopp – nem véletlenül

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 10:39

Kiállt Wirtz mellett a németek kapitánya; Klopp szerint száz évente születik ekkora tehetség

Angol labdarúgás
2025.10.12. 14:44

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 20:46

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36
Ezek is érdekelhetik