BL: már eldőlt, mely csapatokat húzzák az első három kalapból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 07:26
null
A Bajnokok Ligája-trófea (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező kedd esti fejleményei nyomán kialakult az első három sorsolási kalap összetétele – a szerda esti továbbjutókat már biztosan a negyedik, azaz a papíron a leggyengébb csapatokat tartalmazó nyolcasból húzzák majd ki a csütörtök esti sorsoláson.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) irányadó szabályai szerint az első kalapba a Bajnokok Ligája és az Európa-liga legutóbbi győztese, valamint a 2021-es UEFA-országrangsor első hat helyezettjének bajnoka kerül. Mivel a Real Madrid címvédő is, spanyol bajnok is, ezért az 1. kalapba kerül a hetedik legerősebb európai bajnokság aranyérmese, a holland Ajax is.

A 2., a 3. és a 4. kalapba sorolásról a klubok UEFA-együtthatója dönt; úgy alakult, hogy a már most biztosan főtáblás csapatok automatikusan kitöltik a 2. és a 3. kalapot, így a még nyitott három párharc győztese az utolsó nyolcasba kerül.

Mint ismert, a főtábla 32 helye közül csak hat foglalható el a selejtezőn keresztül (az idén eddig a Benfica, a Maccabi Haifa és a Viktoria Plzen ért célba így), 26 automatikusan a legerősebb európai bajnokságok csapataié.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
A FŐTÁBLA SORSOLÁSA ELŐTTI HELYZETKÉP
(a csapatok neve után az európai kupaszereplése alapján számított UEFA-együttható)

1. KALAP
Real Madrid (spanyol, BL-címvédő, 124.000)
Eintracht Frankfurt (német, El-címvédő, 61.000)
Manchester City (angol, 134.000)
AC Milan (olasz, 38.000)
Bayern München (német, 138.000)
Paris Saint-Germain (francia, 112.000)
FC Porto (portugál, 80.000)
Ajax (holland, 82.500)

2. KALAP
Liverpool (angol, 134.000)
Chelsea (angol, 123.000)
FC Barcelona (spanyol, 114.000)
Juventus (olasz, 107.000)
Atlético Madrid (spanyol, 105.000)
Sevilla (spanyol, 91.000)
RB Leipzig (német, 83.000)
Tottenham Hotspur (angol, 83.000)

3. KALAP
Borussia Dortmund (német, 78.000)
FC Salzburg (osztrák, 71.000)
Sahtar Doneck (ukrán, 71.000)
Internazionale (olasz, 67.000)
Napoli (olasz, 66.000)
Benfica (portugál, 61.000)
Sporting CP (portugál, 55.500)
Bayer Leverkusen (német, 53.000)

4. KALAP
Rangers FC (skót, 50.250) vagy PSV (holland, 33.000)
Dinamo Zagreb (horvát, 49.500) vagy Bodö/Glimt (norvég, 17.000)

Marseille (francia, 44.000)
FC Köbenhavn (dán, 40.500) vagy Trabzonspor (török, 5.500)
FC Bruges (belga, 38.500)
Celtic (skót, 33.000)
Viktoria Plzen (cseh, 31.000)
Maccabi Haifa (izraeli, 7.000)

A SORSOLÁS IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE: csütörtök, 18 óra, Isztambul (Tv: M4 Sport, Sport1)

BL-SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓK – SZERDA
21.00:
Dinamo Zagreb (horvát)–Bodö/Glimt (norvég) (Tv: Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.00: Trabzonspor (török)–FC Köbenhavn (dán) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–2
21.00: PSV (holland)–Rangers FC (skót) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik