BL: Győzni akarunk, így vágunk neki a Bayern elleni meccsnek – Adeyemi

CS. M.CS. M.
2022.02.16. 10:30
null
Adeyemi hat csoportmeccsen három gólt szerzett idén a BL-ben (Fotó: Getty Images)
Szerdán (ma) rendezik a Salzburg–Bayern München párharc első mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A meccs előtt a vezetőedzők mellett az osztrákok 20 éves sztárja, Karim Adeyemi is nyilatkozott.

A Salzburg jelenlegi keretének legnagyobb sztárja, a háromszoros német válogatottKarim Adeyemi a Bayern München utánpótlásában nevelkedett, a bajorok azonban lemondtak róla, s Adeyemi Ausztriában próbált szerencsét. A 20 éves támadó idén már három gólnál jár a BL-ben, nyártól pedig sajtóhírek szerint a Borussia Dortmundban folytatja pályafutását – a jó eséllyel távozó Erling Haaland helyettese lehet.

Adeyemi most a BL egyenes kieséses szakaszában nézhet szembe korábbi csapatával, a Bayern Münchennel.

„Hiszem, hogy a stílusunk, a játékunk intenzitása meg tudja nehezíteni a Bayern életét ebben a párharcban. Győzni akarunk, így vágunk neki ennek a meccsnek” – mondta szűkszavúan Adeyemi a sajtótájékoztatón.

A Salzburg edzője, Matthias Jaissle szerint az önbizalom lehet a kulcs: „Tudjuk, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb csapatával nézünk szembe, mi vagyunk a jóval kevésbé esélyes csapat. Mindazonáltal megpróbálunk bátrak lenni, a saját játékunkat szeretnénk játszani. A csoportkörben történelmet írtunk, hiszen a klub először jutott be a BL-nyolcaddöntőbe – ebből kell megfelelő önbizalmat merítenünk.”

„Elérkeztünk az idény egyik legizgalmasabb részéhez, emelnünk kell a játékunk színvonalán. Szerda este harmincezer néző előtt lépünk pályára, ami nem megszokott mostanság. A Salzburg veszélyes csapat, amely kész bárki ellen harcba szállni, szóval oda kell tennünk magunkat” – ezt már Julian Nagelsmann, a bajorok vezetőedzője mondta a meccset megelőzően.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

21.00: Internazionale (olasz)–Liverpool (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
54 perce

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Kenyában játszik stadionavató meccset a Bayern München és az Ajax

Minden más foci
2026.10.28. 17:33

Kíméletlen befejezés, középpályásokat megszégyenítő passzjáték – ezért lett Harry Kane 2026 aranylabdása

Minden más foci
2026.10.27. 16:26