Milan-siker az újabb kulcsembereit elvesztő Napoli ellen a BL-negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2023.04.12. 20:50
null
A kék mezes Napoli fölényével indult a találkozó, de a Milan szerzett vezetést a 40. percben (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerda esti olasz házi rangadóján az AC Milan fogadta a bajnokságot toronymagasan vezető Napolit. A vendégek hatalmas elánnal kezdtek, azonban a mérkőzés első és egyetlen találatát a milánóiak szerezték, akik így egygólos előnnyel várhatják a jövő keddi visszavágót.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MILAN (olasz)–NAPOLI (olasz) 1–0 (1–0)
Milánó,
San Siro, 74 742 néző. Vezette: Kovács I. (romániai)
MILAN:
Maignan – Calabria, Kjaer, Tomori, T. Hernandez – Tonali, Krunic – B. Díaz (Rebic, 80.), Bennaszer (Saelemaekers, 67.), R. Leao – Giroud.Vezetőedző:Stefano Pioli
NAPOLI:
Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Kim Min Dzse, Mário Ruí (Olivera, 81.) – Anguissa, Lobotka, Zielinski (Ndombele, 81.) – Lozano (Raspadori, 69.), Kvarachelia (Politano, 81.), Elmasz. Vezetőedző: Luciano Spaletti
Gólszerző:
Bennaszer (40.)
Kiállítva:
Anguissa (74.)

A mai nap másik mérkőzésén:REAL MADRID–CHELSEA 2–0

ÖSSZEFOGLALÓ

Viharosan kezdett a Napoli, Hvicsa Kvarachelia közeli lövése már az 1. percben kis híján gólt hozott, Davide Calabria és Rade Krunic együttes erővel a gólvonalról mentett.

Úgy tűnt, mintha a vendégek már az első mérkőzésen el akarnák dönteni a párharcot: végigtámadták az első húsz percet, a hazai kaput őrző Mike Maignannak többször is nagyot kellett védenie.

Aztán a 25. percben életjelt adott magáról a Milan támadósora is – Rafael Leao nagy vágta után alig gurított a bal sarok mellé –, ami egyfelől óvatosságra intette az addig inkább a rohamozásra összpontosító vendégeket, másfelől önbizalmat csepegtetett az addig visszafogott milánói csapat tagjaiba.

Kiegyenlítődött valamelyest a játék, így nem volt váratlan, hogy végül is a hazaiak szerezték meg az első gólt: a 40. percben Brahim Díaz három Napoli-játékos között indult meg a saját térfeléről, hosszú vágta után jobbra, Leaóhoz passzolt, ő egyből keresztbe játszott, és a bal oldalon érkező Iszmael Bennaszer 13 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0. VIDEÓ ITT!

A szünetig a Milan meg is duplázhatta volna előnyét, Benasszer bal oldali szögletéből Simon Kjaer öt méterről a lécre fejelt.

A második félidő elejét megint megnyomta a Napoli, az 50. percben Kvarachelia beadása után Elif Elmasz csúsztatta meg a labdát, Maignan beleütött, a léc volt a végállomás.

A folytatást mezőnyjáték jellemezte, a Milan őrizte az előnyét, aztán a hajrára nagy lehetőséget kapott! Kovács István játékvezető felmutatta a második sárga lapot is André-Frank Anguissának, és nem elég, hogy a középpályás kiállni kényszerült, hamarosan Kim Min Dzse is kapott egy sárgát – azaz a visszavágóról lemarad még egy fontos Napoli-játékos.

Hiába azonban az emberelőny, a hajrá legnagyobb gólhelyzete a vendégek előtt adódott: a 87. percben Giovanni Di Lorenzo közelről lőtt, Maignan az est folyamán nem először védett nagyot.

A Milan rövid időn belül másodszor is legyőzte a Napolit, és a jövő heti visszavágón elég elkerülnie a vereséget ahhoz, hogy ott legyen a legjobb négy között.

 

PERCRŐL PERCRE

90+6. perc: VÉGE! A Milan megnyerte a BL-negyeddöntő első mérkőzését a Napoli ellen! Visszavágó jövő héten kedden! Köszönjük a figyelmüket!

90+3. perc: Rrahmani és Saelemaekers akaszkodott össze egymással, mindketten sárga lapot kaptak.

90. perc: Öt perc hosszabbítás következik.

90. perc: Rebic passza után Leao a 16-os bal oldali sarkától lőtt kapura, Meret védett.

88. perc: Jobb oldali beadás után Olivera csúsztatott a kapu fölé.

87. perc: MAIGNAN-BRAVÚR! Di Lorenzo közvetlen közelről lőhetett kapura, de a francia hatalmasat védett, szögletre szállt a labda.

81. perc: Hármat cserélt a Napoli, Zielinski helyére Ndombele, Kvarachelia helyére Politano, Mário Ruí helyére Olivera állt be.

80. perc: Cserélt a Milan, Rebic érkezett Díaz helyére.

A koreai így nem játszhat a visszavágón eltiltás miatt, újabb nagy érvágás Spaletti együttesének...

78. perc: Kim kapott sárga lapot reklamálásért.

77. perc: Egy rövid felszabadítás után Krunichoz került a labda a 16-oson belül, de 15 méteres lövése a kapu mellé szállt.

74. perc: PIROS! Anguissa megint Hernandez ellen szabálytalankodott, amiért megkapta gyors egymás ütemben a második sárga lapját is.

71. perc: Di Lorenzo is sárga lapot kapott, vélhetően reklamálásért.

70. perc:Anguissa buktatta a kilépő Theo Hernandezt, sárga lap.

69. perc: Cserélt a Napoli is, Lozano helyére Raspadori érkezett.

67. perc: Cserélt a Milan, a gólszerző Bennaszert Saelemaekers váltotta.

60. perc: Bennaszer kapott sárga lapot miután megtaposta Anguissa bokáját.

51. perc: Zielinski végezte el a szögletet, Di Lorenzo fejesét azonban Maignan magabiztosan fogta.

50. perc: KAPUFA! Kvarachelia beadása után Elmas csúsztatta meg a labdát 12 méterre a kaputól, a kimozduló Maignan még bele tudott paskolni a labdába, így az a felső lécről vágódott a kapu mögé.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csere egyik csapatban sem volt a szünetben.

45+4. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK! Hiába kezdtek jobban a nápolyiak a házigazdák Bennaszer révén vezetést szereztek és a hosszabbítás során akár még az előnyüket is növelhették volna.

45+3. perc: KAPUFA! Benasszer bal oldali szögletére Kjaer érkezett jó ütemben és öt méterről a felső lécre felejte a labdát.

45+1. perc: Giroud harcolt meg a labdáért Anguissával a nyakán, majd Tonalihoz passzolt, de az olasz lövése után szögletre pattant a labda.

45. perc: Négy perc hosszabbítás következik.

Bennaszer pályafutása első BL-gólját szerezte.

Bennaszer lövése után a jobb alsó sarokban kötött ki a labda (Fotó: AFP)
Bennaszer lövése után a jobb alsó sarokban kötött ki a labda (Fotó: AFP)

40. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL! VEZET A MILAN! Brahim Díaz remekül vitte át a labdát három Napoli játékos között, majd Leaohoz passzolt, a portugál átlőtte a labdát a 16-os bal oldali sarkához, az érkező Bennaszer pedig 13 méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0!

38. perc: Zielinski rúgta meg Krunic lábát, sárga lap.

Leao a kihagyott helyzetét követően a szögletzászlón vezette le feszültségét, a zászló cseréjéig állt a játék...

25. perc: Leao a saját térfeléről indulva száguldott a Napoli 16-osáig, majd 15 méterről a bal kapufa mellé gurított.

Az utóbbi percekben alább hagytak a Napoli-rohamok, de még mindig főleg a Milan térfelén zajlik a játék.

A Milan eddig a félpályán sem nagyon tudott átjönni...

13. perc: Bal oldali beadás után Di Lorenzo 13 méterről fejelt a kapu fölé.

12. perc: Egy hazai labdavesztést követően Zielinski 21 méterről lőtt kapura, Maignan nagyot nyújtózva szögletre tolta a labdát.

10. perc: Kvarachelia és Elmasz kényszerítője végén utóbbi lőtt kapura 17 méterről, de a labda Kjaer lábáról szögletre vágódott.

4. perc: A szöglet után Mário Ruí ívelte a 16-oson belülre a labdát, Di Lorenzo hat méterről a kapu fölé fejelt.

3. perc: Kvarachelia passza után Anguissa 18 méterről lőtt kapura, Maignan nagyot nyújtózva tolta a léc fölé a labdát.

1. perc: Máris nagy ziccert hibázott a Napoli! Zielinski labdája után Kjaer és Krunic is nagyot hibázott, de a hosszún érkező Kvarachelia lövését Calabria és Krunic együttes erővel kivágta a gólvonalról. Az ismétlés magasan a kapu fölé szállt.

Kovács István újabb rangos feladatot kapott (Fotó: AFP)
Kovács István újabb rangos feladatot kapott (Fotó: AFP)

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Napoli indította útjára a labdát.

Pályán a csapatok. A Milan piros-feketében, a Napoli kék-fehérben játszik majd.

ELŐZMÉNYEK

Következhet az első Milan–Napoli párharc, amelyet a nemzetközi kupák valamelyikében rendeznek, a két csapat korábban még nem csapott össze az európai színtéren. A milánóiak kifejezetten jól veszik az olasz klubok jelentette akadályokat a nemzetközi porondon, kilenc mérkőzésből mindössze egyet buktak el, és a BL-rutin is mellettük szól, a nápolyiak ugyanis első alkalommal jutottak el a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig – igaz, a Milan sem brillírozott az utóbbi időben, ezt megelőzően a 2011–2012-es évadban játszott a nyolc között (akkor a Barcelona bizonyult nagy falatnak), ám amikor legutóbb az elődöntőbe verekedte magát (2006–2007), megszerezte a trófeát a Liverpool elleni döntőben.

Különleges mérkőzés várható abból a szempontból, hogy Stefano Pioli vezetőedző együttese ragyogóan védekezik, a legutóbbi négy BL-meccsén nem kapott gólt, míg Luciano Spalletti tanítványai szerezték a legtöbbet, huszonötször találtak be – ez mérkőzésenként 3.1-es ­gólátlagot jelent, ami az ötödik legmagasabb mutató a sorozat történetében.

A nagyobb méretért kattintson a képre!
A nagyobb méretért kattintson a képre!

A két csapat legutóbbi összecsapása nagy meglepetésre a milánóiak 4–0-s idegenbeli sikerét hozta az olasz élvonalban, ám ne feledjük, a Napoli a legutóbbi három mérkőzését megnyerte a San Siróban a Milan ellen. 

Kovács István vezeti a meccset a San Siróban
A nagykárolyi Kovács István vezeti szerda este a Milan-Napoli Bajnokok Ligája-negyeddöntőt a San Siróban. A 38 éves sportembernek ez lesz idénybeli ötödik bevetése vezetőbíróként a BL-főtáblán, előzőleg három csoportmérkőzésen (Dinamo Zagreb-Chelsea, FC ­Bruges Madrid, Leverkusen-Porto), valamint a nyolcaddöntőben a vendégek 5–2-es sikerét hozó Liverpool-Real Madrid összecsapáson dirigált.

Nincs könnyű helyzetben a Napoli mestere, Luciano Spaletti, hiszen nem számíthat a csapat legnagyobb sztárjára, a gólgyáros Victor Osimhenre. A nigériai támadó sérülésérőltegnap adtunk hírt.

Köszöntjük Önöket! Hamarosan kezdődik az AC Milan–Napoli olasz rangadó a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik