A védőjáték diadala: fináléban az Inter!

Vágólapra másolva!
2010.04.28. 20:34
Az Internazionale vívhatja a Bayern Münchennel a 2009–2010-es labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, miután csak 1–0-ra kapott ki a Camp Nouban a címvédő Barcelonától. José Mourinho csapata a védőjáték magasiskoláját mutatta be, a Barca 84 percig bénult és ötlettelen volt – Piqué gólja után pedig már nem volt elég ideje a katalánoknak.

Motta (jobbra) kiállítása után is meg tudta tartani előnyét az Inter (Fotók: Reuters)
Motta (jobbra) kiállítása után is meg tudta tartani előnyét az Inter (Fotók: Reuters)
Motta (jobbra) kiállítása után is meg tudta tartani előnyét az Inter (Fotók: Reuters)
Motta (jobbra) kiállítása után is meg tudta tartani előnyét az Inter (Fotók: Reuters)
Motta (jobbra) kiállítása után is meg tudta tartani előnyét az Inter (Fotók: Reuters)

Az Interben Wesley Sneijder vállalni tudta a játékot, a Barca kezdőjébe bekerült Gabriel Milito, aki így összecsaphatott testvérével, Diegóval. A katalánok történetük során kétszer tudtak fordítani 1–3-ról: 1993–1994-ben a Dinamo Kijev ellen (4–1), míg az 1999–2000-es BL-ben a Chelsea ellen, hosszabbításban (5–1).

Az Inter egyszer bukott el 3–1-es előnyről, épp a Barca ősi riválisa ellen: az 1985–1986-os UEFA-kupa elődöntőjében hosszabbításban 5–1-re verte meg a milánóiakat a Real Madrid.

Óriási élőkép fogadta a csapatokat, s az Inter-szurkolók egy rossz hírt kaptak a kezdőrúgás előtt: Goran Pandev megsérült a bemelegítésnél, az utolsó pillanatban így Christian Chivu került be a milánói kezdőcsapatba, Javier Zanetti pedig előrelépett a középpályára.

1. félidő

Először a Barcának nyílt alkalma a veszélyeztetésre, a 2. percben a jobb oldalról végezhettek el szabadrúgást a katalánok, de a beívelt labda nem okozott gondot az Internek. Az első kapura lövést a San Siróban gólt szerző Pedro engedte el, de a labda ártalmatlanul süvített el méterekkel a bal kapufa mellett.

A 10. percben Thiago Motta tekinthette meg közelről a sárga lapot, miután rácsúszott Dani Alves lábára,a beívelés ismét veszélytelennek bizonyult – leszámítva azt, hogy Ibrahimovic mezéről egy Inter-védő (finom célzásként?) gyakorlatilag letépte a BL-címvédő jelzését.

A gránátvörös-kék mez megsínylette a huzavonát… A Barca (nem meglepő módon) uralta a játékot, labdabirtoklásban nagy volt a fölénye (80%:20%, 130–10 jó passz), viszont helyzetig nem tudott eljutni a stabilan védekező Mourinho-csapat ellen a meccs elején. 

A 16. percben tudta vezetni első (legalább valamennyire…) veszélyes akcióját az Inter, de a bal oldalról belőtt labda nem okozott nagyobb riadalmat. Húsz perc elteltével Diego Militónak lett elege abból, hogy nem találkozik a labdával, egy ígéretesen induló akció végén a jobb szélen kevergetett, de a saját helyére adott be – középen nem érkezett senki sem. Két perccel később Pedro vállalkozott ismét lövésre, de megint nem találta el a kaput.

Huszonöt percet kellett várni az első igazi Inter-lehetőségre, de Eto'o rosszul vette át Sneijder labdáját, pedig ziccerbe kerülhetett volna. A jelenetet követő szöglet veszélytelen volt. A 28. percben Pedro sárgát kapott, Thiago Motta viszont De Bleeckere szerint egy párharcnál visszacsapott Sergio Busquetsnek – megkapta a második sárgáját, ezzel együtt a pirosat.

 

A 33. percben először villant Messi, jobbról befelé cselezett, majd megcélozta a jobb alsót, de Júlio César káprázatos bravúrral menteni tudott. A 39. percben a Barca visszapattant a „falról", Walter Samuel vetődött bele Ibrahimovic lövésébe ziccerben. Egy gyors Inter-akció végén Sneijder maradt sérülten a földön, a Barca nem rúgta ki a labdát, a kontránál viszont Chivu „idegből" felrúgta Messit – sárga lap ez is. A szabadrúgást 27 méterről Ibrahimovic bikázta rá, az iszonyú erejű lövés elszállt a jobb fölső mellett.

A félidő legrosszabb lövése címére Yaya Touré jelentkezett be a 45. percben, kísérletéből bedobás lett… Egy perccel később beadás helyett küldte ki a labdát a játéktéren kívülre, így fellélegezhetett Júlio César és az Inter – maradt a 0–0 az első 45 perc után.

2. félidő

A szünetben Guardiola változtatott, beküldte Gabriel Milito helyére az exinteres Maxwellt. Chivu megeresztette az első Inter-lövést jó negyven méterről, szabadrúgásból, a labda teljesen veszélytelenül ment el messze a kapufa mellett.

A Barcelona mezőnyfölénye meddő maradt, Pep Guardiola gondterhelten szemlélte, hogy együttese teljesen ötlettelenül próbálkozik. A második félidő első tíz percében mindenesetre eléggé reménytelenül játszott a Barca, az Inter meg tisztában volt azzal, hogy amíg ezzel a stílussal meg tudja fogni a hazaiakat, nem kell a támadással is törődni. Daniel Alvesnek elege lett a meddő gyömöszkölésből, megpróbálta átlőni a milánói falat, de a lapos lövés nem hozta rá a frászt Júlio Césarra. Ahogy Yaya Touréé sem, aki újabb rettenetes lökettel jelentkezett.

Egy óra elteltével Guardiola megunta Ibrahimovic szenvedését, lehozta a svédet, és beküldte Bojan Krkicet, Sergio Busquetset pedig Jeffrénnel váltotta fel. Mourinho a héten sérüléssel küszködő Sneijdert hozta le, Sulley Muntari érkezett a holland helyére – még egy védekező középpályás.

Hetven perc elment, és a Barcelona szemernyivel nem jutott közelebb céljához – a rengeteget futó, területeket tökéletesen lezáró Inter egyszerűen megbénította a katalánokat.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2009-2010-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 78. percben egy bal oldali Barca-akció után Maxwell lőtte nagyon veszélyesen középre a labdát, de a védők tisztázni tudtak. Az idő nagyon fogyott, a címvédő pedig nem találta meg az eszközöket a retesz feltöréséhez. Diego Militót Córdobával váltotta fel Mourinho, még zsúfoltabbá téve a hátsó alakzatot. A Barca kapuja felé Eto'o merészkedett el, aki kevert egy kicsit az alapvonalnál, betett labdája pedig majdnem meglepte Valdést.

A válasz a meccs legnagyobb Barcelona-helyzetének formájában érkezett: egy tökéletes bal oldali Messi-beadás után Bojan Krkic üresen fejelhetett, hatalmas ziccerben – kevéssel kapu mellé.

A következő ziccert már nem úszta meg az Inter: Piqué került helyzetbe, remekül indult meg Xavi ütempassza után, megpördülős, zseniális cselére Córdoba „világgá repült”, a középhátvéd pedig higgadtan belőtte a lehetőséget – 1–0!

PIQUÉ PARÁDÉS GÓLJA
 
KÉT "DUPLÁZÓ" A FINÁLÉBAN

José Mourinho a BEK és BL történetének hatodik edzője, aki két csapatot is a fináléba vezetett – döntőbeli ellenfele, Louis van Gaal volt az ötödik...

 

Rajtuk kívül Ernst Happel, Ottmar Hitzfeld, Udo Lattek és Vujadin Boskov juttatott be két különböző klubot az első számú európai kupa döntőjébe. A Bayern és az Inter játékosai közül Mark van Bommel, Samuel Eto'o és Thiago Motta is második csapatával jutott döntőbe.

Megint cserélt az Inter, Macdonald Mariga jött be Eto’o helyére. „Egy gól volt az élet", eszelős erővel rohamozott a gránátvörös-kék csapat. A 87. percben Júlio César szépen védett egy Xavi-átlövést, majd Messi lapos kísérletét fogta.

Dani Alves elzuhant a tizenhatoson belül (De Bleeckere továbbot intett, igaza volt), az Inter pedig gyakorlatilag 5-4-0-ban védekezett (öt ember a tizenhatoson, négy 25 méteren...). A 92. percben (négy perc volt a hosszabbítás) Yaya Touré hasára pattant a labda, onnan Krkic elé, aki belőtte a ziccert, de De Bleeckere kezezést látott Tourénél, és nem adta meg a gólt – ez is véleményes döntés volt…

Maradt még egy szöglet, de elrontotta a Barca – az Inter szenzációsan védekezett, 1972 után először jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Mourinho csapata elképesztően nagyot küzdött, a védőjáték magasiskoláját mutatta be – a katalánok támadójátéka 84 percig túl bénult és ötlettelen volt, a hátralevő idő pedig kevés. A két meccs alapján az Internazionale döntőbe jutása megérdemelt.

Meghatottan mondott köszönetet játékosainak José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője a Barcelonában kivívott Bajnokok Ligája-döntőbe jutást követően.

„A hősök csapata voltunk, a vérünket adtuk a sikerért. Köszönetet mondok mindenkinek, azoknak, akik játszottak, azoknak is, akik nem. Köszönöm a drukkereknek, azoknak, akik elkísértek minket Barcelonába, és az otthon szurkolóknak is. Elképesztő dolgok történtek a meccsen, ez a mi ünnepünk. Szeretném, ha a szurkolóink kijönnének elénk a repülőtérre, és kérem őket, hogy segítsenek minket Rómában vasárnap a Lazio ellen, majd szerdán az Olasz Kupa döntőjében is" – mondta a RAI-nak.

„Nehéz meccs lett volna 11 emberrel is, 10 a 11 ellen pedig történelmi tett. Életem leggyönyörűbb veresége volt ez, bár azt hiszem, a 0–0-t megérdemeltük volna. Júlio César csodálatos volt, az emberhátrány pedig nem nagyon látszódott. Nyertem már BL-t a Portóval, de ez még annál is jobb volt. Akkor 3–0-ra vezettünk, és egy óra után megvolt a meccs. Kár, hogy nem tudtam beszállni játszani..." – tette hozzá.

Már a Villarreal elleni hétvégi bajnokira tekintett előre Joan Laporta, a Barcelona elnöke az Internazionale ellen elbukott BL-elődöntőt követően.

„Megtapasztaltuk ma a labdarúgás kegyetlenségét, de össze kell szednünk magunkat, és a bajnokságra koncentrálnunk, mert rendkívül fontos meccs jön a Villarreal ellen. Nyilván nem esik jól a kiesés, de az életben ennél sokkal rosszabb dolgok is vannak, előre kell tekintenünk" – mondta.

„Az Inter azt tette, amit vártunk, nagyon jól védekezett. Rendkívül nehéz volt feltörni a kettős védelmi vonalukat" – tette hozzá.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–Internazionale 1–0 (Piqué 84.)
Az Internazionale 3–2-es összesítéssel jutott be a döntőbe.
Alul az UEFA hivatalos statisztikái.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik