
A csongrádiak a hazai pályán 26–23-ra megnyert első mérkőzés után a visszavágó 57. percében 31–27-es hátrányban voltak, de egy 4–0-s sorozattal kiharcolták a továbbjutást a 32–32-re végződött meccsen.
„Le a kalappal mindenki előtt, aki pályára lépett. Végig küzdöttünk, biztattuk egymást, szurkoltunk. Brutálisan nehéz meccs volt, és egy nagyon jó Kielce ellen harcoltuk ki a továbbjutást” – nyilatkozta klubja honlapján a válogatott balátlövő.
Hozzátette: volt olyan időszak, amikor a hazaiak álltak továbbjutásra, de a szegediek hittek a fordításban, ez pedig hatalmas energiát mozgatott meg bennük.
„Jó látni a csapatot, hogy megyünk előre, együtt vagyunk. Tudjuk, hogy hosszú még a szezon, de most nagyon egyben vagyunk” – szögezte le.
Bodó hat lövésből három góllal segítette csapatát, először az első félidő legvégén, időn túli szabaddobásból volt eredményes, de elárulta: ő maga sem tudja pontosan, hogy talált utat a labda a hálóba.
„Csak azt láttam, hogy felugrik egy védő, és keletkezik egy rés. Bement, nagyon örültem neki, mert szerintem ez egy fontos gól volt” – mondta.
A rendkívül izgalmas végjáték kapcsán kifejtette: fontos volt, hogy Mikler Roland újból védett, és abból gyors lerohanásgólokat szereztek.
„Még azt szeretném kiemelni, hogy Mikler parádésan vezette mezőnyben a labdát, a rutin nála van, és ez sokat jelent” – közölte Bodó.
A negyeddöntőben a BL-címvédő német SC Magdeburg vár a Szegedre, a párharc első mérkőzését április 29-én vagy 30-án, a visszavágóját egy héttel később rendezik.
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
INDUSTRIA KIELCE (lengyel)–OTP BANK-PICK SZEGED 32–32 (17–19)
Kielce, 4200 néző. V: M. Hansen, J. Madsen (dánok)
KIELCE: FERLIN – Moryto 2, Maqueda 3, Monar 1, Olejniczak 1, NAHI 6, Vlah. Csere: Morawski (kapus), SICKO 8, KOROLJOK 2, A. Dujshebaev 2, D. Dujshebaev 4, Jarosiewicz 3 (3), Kounkoud. Edző: Talant Dujsebajev
SZEGED: MIKLER R. – Sostaric 5 (4), Garciandia 3, KUKICS 6, Toto 2, SMÁRASON 4, JELINIC 5. Csere: Thulin (kapus), Mackovsek, Kalaras, Röd 2, BODÓ 3, Bánhidi 2, Szilágyi Benjámin. Edző: Michael Apelgren
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–4. 13. p.: 8–9. 20. p.: 10–14. 27. p.: 13–17. 37. p.: 22–20. 46. p.: 26–23. 51. p.: 29–25. 54. p.: 31–27
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4
Továbbjutott: a Szeged, 58–55-ös összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Michael Apelgren: – Nagyon sok jó dolgot csináltunk az első félidőben, a másodikban már nehezebb volt, de szerencsére kihasználtuk az adódó lehetőségeket, úgyhogy boldogan térhetünk haza Kielcéből.

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!








