Az UEFA nem engedi pályára lépni Gianluca Prestiannit a Real Madrid ellen – hivatalos

R. P.R. P.
2026.02.25. 16:22
null
Fotó: Getty Images
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos közleményben bejelentette, hogy elutasította a Gianluca Prestianni rasszista váddal kapcsolatos fellebbezését, így a Benfica játékosa nem léphet pályára ma este a Real Madrid elleni visszavágón a Bajnokok Ligája rájátszásában.


Mint ismert, a két klub múlt heti mérkőzésén Vinícius az 50. percben szerzett gólja után ment oda Francois Letexier játékvezetőhöz, mondván, Prestianni részéről rasszista inzultus érte. Míg a brazil szélső szerint az argentin „majomnak” (mono – a szerk.) nevezte őt – Kylian Mbappé elmondása szerint ötször –, addig Prestianni tagadja a vádakat. Eközben nemzetközi sajtóinformációk szerint Prestianni bemutatott bizonyítékokat az UEFA-nak, miszerint az argentin valóban diszkriminatív megjegyzést tett Vinícius felé, de a majmot jelentő „mono” szó helyett a „maricón” (szabad fordításban „b.zi” – a szerk.) kifejezést használta – ezt később a játékos ügynöke, Gastón Fernández cáfolta.

A 20 éves labdarúgó így nem léphet pályára a portugál csapat Real Madrid elleni BL-mérkőzésén szerdán. Az európai szövetség honlapján olvasható közlemény szerint „az UEFA Fegyelmi Szabályzatának (DR) 14. cikkében rögzített, diszkriminatív magatartásra vonatkozó rendelkezés első ránézésre (prima facie) történő megsértése miatt” tiltották el az argentint, aki egyébként jogosult lett volna arra, hogy pályára lépjen a spanyol fővárosban.

Fontos megjegyezni, hogy ez egy „ideiglenes” eltiltás, amit az UEFA vélhetően azért osztott ki, mert Prestianni jelenléte az indulatok elszabadulásához vezethetett volna.

A vizsgálat még nem zajlott le teljesen, így Prestiannira várhatóan súlyosabb büntetést is kiszabnak majd.

Az UEFA rövid közleményét ide kattintva olvashatja el.

A Real Madridhoz kapcsolódó hír, hogy Kylian Mbappé is kihagyja a visszavágót a Benfica ellen. A francia világbajnok támadó bal térde, amivel már régóta problémája volt, nincs teljesen rendben. A cél, hogy Mbappé a BL következő körében pályára tudjon lépni – ha a Real Madrid továbbjut.
Mbappé sem játszhat

 

BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
18.45: Atalanta (olasz)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport2)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Monaco (francia) (Tv: Sport1)
21.00: Juventus (olasz)–Galatasaray (török) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Real Madrid (spanyol)–Benfica (portugál) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
16 órája

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 23:33

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Hiába Malen duplája, a Real Madrid a hajrában hét perc alatt három szögletből gólt szerezve nyert a Stadio Olimpicóban

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 22:54

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06