Lewis-Skelly elképesztő teljesítményt nyújtott a Real Madrid ellen – statisztika

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.04.09. 09:22
Miles Lewis-Skelly (középen) remekelt a Real Madrid ellen (Fotó: Getty Images)
Bár a kétgólos Declan Rice volt az Arsenal–Real Madrid Bajnokok Ligája-negyeddöntő hőse, érdemes megemlékezni Miles Lewis-Skellyről, aki parádésan játszott.

Declan Rice két remek szabadrúgásgólt lőtt a Real Madrid ellen, így az Arsenal középpályása egyértelműen a mérkőzés hőse volt. Ám mellette Miles Lewis-Skelly is parádés teljesítményt nyújtott.

A 18 éves játékos csak ebben az idényben mutatkozott be a londoniak első csapatában, ám azóta kihagyhatatlan Mikel Arteta együtteséből. Bekerült az angol válogatottba is, ahol rögtön góllal mutatkozott be.

Lewis-Skelly a Real Madrid ellen is parádézott, a statisztikák szerint minden szerelési kísérlete bejött, sikeresek voltak a cselei, 95 százalékos hatékonysággal passzolt, volt két kulcspassza, valamint ő adta a gólpasszt Mikel Merinónak.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ARSENAL (angol)–REAL MADRID (spanyol) 3–0 (0–0)
London, Emirates Stadion, 60 110 néző. Vezette: Irfan Peljto (bosnyák)
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 90+1.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly – Ödegaard, Partey, Rice (Tierney, 80.) – Saka (Trossard, 74.), Mikel Merino, Gabriel Martinelli. Menedzser: Mikel Arteta
REAL MADRID: Courtois – Valverde, Raúl Asencio, Rüdiger, Alaba (Fran García, 79.) – Modric (Lucas Vázquez, 71.), Camavinga, Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz, 85.), K. Mbappé, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Rice (58., 70.), Mikel Merino (75.)
Kiállítva: Camavinga (90+4.)
A visszavágót április 16-án 21 órától rendezik Madridban.

 

Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
9 órája

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
2026.11.06. 19:32

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 09:52