Tónik előnyben? – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 23:31

Hogy mikortól érdekes egy nemzetközi sorozat, az nézőpont kérdése, sőt, részben az is, hogy meddig. Jómagam például enyhén szólva kisebb lendülettel követem a labdarúgó Európa-konferencialigát, amióta kiesett a Fradi, de legalább legyőzője, az Olympiakosz már elődöntős, csak jelzem a permanens károgóknak. Természetesen a görögök a minden szempontból más kávéháznak számító Bajnokok Ligájában már nem rúgnának labdába, az tényleg a nagyok játszó-, vagy inkább küzdőtere. Itt szokták mondani, hogy a lényeg az egyenes kieséssel kezdődik, addig némi túlzással élve felesleges is figyelemmel kísérni, aztán majd a sztárgárdák döntenek egymás között a napi forma alapján. Nos, azért én mégis visszautalnék a csoportküzdelmekre, mert bizony volt ott egy magas szinten kiegyensúlyozott Dortmund, Paris SG, Milan, Newcastle négyes, s nem csodálkoztunk volna azon sem, ha az utóbbi kettő lép tovább. Ám az előbbi kettő tette, majd a „surranópályán” (a tagadhatatlanul könnyebb ágra kerülve) elhatoltak a négy közé, s egyikük egészen biztosan finalista lesz egy hét múlva.

Nem tudnám megmondani, melyikük, de azt igen, hogy amíg ők „összesen” egy BL/BEK-et nyertek (a Borussia 1997-ben), addig a másik ág szereplői nem kevesebb, mint húszat: a Real Madrid tizennégyet, a Bayern München hatot. Vérbeli rangadóval kezdődnek tehát az elődöntős csaták kedd este a bajor fővárosban, annyi az érdekesség, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A spanyol királyi gárdát például két német klasszis erősíti, ráadásul két „Tóni”, Antonio Rüdiger és Toni Kroos, ők a nyári Európa-bajnokságon már vállvetve küzdenek majd a Bayern számos hazai kiválóságával, most viszont még ellenük. Meglepetést bizonyára nem okoznak majd egymásnak… Érdekes lesz látni majd, melyik gárda angol sztárja lesz hatékonyabb: a müncheni Harry Kane vagy a madridi Jude Bellingham? Erre sem mernék jelentősebb tétben fogadni. Ha csapatszinten nézzük, a spanyol királyi gárda mutat valamivel magabiztosabb formát, elvégre egyrészt a címvédő Manchester Cityt búcsúztatta legutóbb, másrészt a hétvégén matematikailag bebiztosíthatja bajnoki címét. A Bayern erről már lemaradt, valószínűleg az ezüst lesz meg tizenegy éves uralkodást követően. Ám az Angliában remeklő Arsenalon túljutni a BL-negyeddöntőben enyhén szólva tiszteletet parancsoló.

Egyszóval nehéz a jóslás, csak egyvalami biztos: most már tényleg érdekes és izgalmas a BL.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik