Behozhatatlan előny? Olasz és angol csapat kaphatja az extra helyet a jövő évi BL-ben

T. Z.T. Z.
2024.03.15. 10:27
Arsenal FC v FC Porto: Round of 16 Second Leg - UEFA Champions League 2023/24
A Porto búcsúztatásával az Arsenal is versenyben maradt a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája átszervezésének köszönhetően a következő idénytől két topliga már öt-öt csapatot indíthat a legrangosabb európai kupasorozatban. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az extra helyről a koefficienspontok alapján határoz, így a kupasorozatok hajrájához közeledve a helyzet folyamatosan változik.

A Bajnokok Ligája a következő idénytől 32-ről 36 csapatosra bővül, aminek következményeként két topligából is öt csapat indulhat a korábbi négy helyett. Portálunkon pár nappal korábban már írtunk róla, hogy az együtthatós rangsort a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga küzdelmei során szerzett pontok alapján határozzák meg. Pont jár a selejtezőben elért teljesítményért, a különböző szakaszokba jutásért, valamint természetesen a mérkőzéseken elért döntetlenek és győzelmek után is. Az egy bajnokságban szereplő klubok összes pontját összeadják, majd ezt az eredményt elosztják az adott bajnokságból az adott idényben Európában szereplő klubok számával.

Bajnokok Ligája
2024.03.13. 13:38

A Porto kiesésének a hollandok örülnek leginkább

Az UEFA-együtthatók rangsorában hatalmas a verseny az első két helyért Anglia, Németország és Olaszország között.

A héten a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában is kialakult a legjobb nyolc mezőnye, tovább tisztult tehát a kép, hogy a következő idényben melyik két topliga képviseltetheti majd magát öt-öt csapattal az átszervezett legrangosabb európai kupasorozatban.

Mint ismert, az olaszoknál hétből négy (Atalanta, Milan, Roma, Fiorentina), a németeknél hétből három (Bayern München, Dortmund, Leverkusen), az angoloknál pedig nyolcból öt (Manchester City, Arsenal, Liverpool, Aston Villa, West Ham United) maradt versenyben valamelyik nemzetközi kupasorozatban az idény hátralévő részében. Ezek alapján könnyen kiszámítható, hogy a legjobb helyzetben az olaszok és az angolok vannak. Olyannyira, hogy majdhogynem biztosra vehető, hogy a következő idényben a Serie A és a Premier League bérelheti ki az ötödik, extra BL-helyet – az olaszoknak pontosan 94.6 százalék, az angoloknak 88.1 százalék esélyük van erre. A harmadik helyen a németeknek vannak, nekik a negyeddöntők előtt már csak 16.1 százaléknyi esélyük maradt az extra helyre, de még bízhatnak abban, hogy a Bayern München, a Dortmund és a Leverkusen sokáig menetel. 

 

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
32 perce

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2 órája

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
3 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
13 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
13 órája

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
13 órája

Kylian Mbappé kihagyja a Benfica elleni visszavágót – sajtóhír

Bajnokok Ligája
15 órája

Sörloth triplája döntött, az Atlético Madrid kiütötte a Bruges-t, ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
15 órája
Ezek is érdekelhetik