BL: megállíthatatlan Bayern, már az elődöntőről álmodozhatnak Madridban?

DOMONKOS SÁNDOR BÁLINTDOMONKOS SÁNDOR BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 09:50
null
Jude Bellingham ismét tündökölt, az előjelek alapján pedig a három győzelemmel kezdő Real Madrid már elődöntős álmait szövögetheti (Fotó: Getty Images)
Sorozatban 37. mérkőzésén őrizte meg veretlenségét a Bajnokok Ligája csoportkörében a Galatasaray vendégeként 3–1-re nyerő Bayern München, míg a Real Madrid már elődöntős álmait szövögetheti, ugyanis az előző öt alkalommal, amikor három sikerrel kezdett, egyaránt a legjobb négy közé jutott. A Bajnokok Ligája 3. forduló keddi játéknapjának legérdekesebb statisztikái.

 

GALATASARAY–BAYERN MÜNCHEN

Comanra lehet számítani. A Galatasaray ellen a Bayern München első gólját szerző Kingsley Coman egyike annak a négy labdarúgónak, akik a 2017–2018-as idény óta minden évadban gólt szereztek a Bajnokok Ligájában. A bajorok francia támadója mellett Robert Lewandowski, Antoine Griezmann és Kylian Mbappé mondhatja el ezt magáról.

A németek második gólját jegyző Harry Kane lett a harmadik olyan angol labdarúgó Wayne Rooney és Paul Scholes után, aki a BL-ben játszott idegenbeli meccseken legalább tíz gólt szerzett.

A Bayern megállíthatatlannak tűnik a BL-csoportkörben, ugyanis a mostani volt a 37. (!) alkalom, hogy nem kapott ki, ráadásul ezek közül csak háromszor játszott döntetlent.


MANCHESTER UNITED–FC KÖBENHAVN

Kevesen számítottak rá, de a győztes gólt szerző Harry Maguire és a hosszabbításban tizenegyest védő André Onana lettek az MU hősei. A „vörös ördögöknek” nem volt könnyű dolguk, hiszen a koppenhágaiak nagy lendülettel kezdtek, az első hat percben öt lövéssel próbálkoztak – közte egy kapufával, a vendégek vesztét viszont épp egy dán, a második félidőre beálló Christian Eriksen okozta, ő adta ugyanis a gólpasszt Maguire-nek. Erik ten Hag csapatának a mostani sikerrel megtört az öt meccs óta tartó nyeretlenségi szériája a BL-ben, s a 2021 októberi, Villarreal elleni meccs óta most nyertek először.


BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Galatasaray (török)–Bayern München (német) 1–3

Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Maguire 72.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3 9–5 +4 9
2. Galatasaray 3 1 1 1 6–7 –1 4
3. Manchester United 3 1 2 6–7 –1 3
4. FC Köbenhavn 3 1 2 3–5 –2 1

SEVILLA–ARSENAL

Martinelli szeret góllal kezdeni. Az Arsenal brazil támadója, Gabriel Martinelli a Sevilla ellen kezdett először a Bajnokok Ligájában. A 22 éves játékos az angol Ligakupában a Nottingham Forest, a Premier League-ben a West Ham, az Európa-ligában pedig a Standard Liege ellen is eredményes volt első olyan meccsén, amikor a kezdőcsapat tagja volt.

 


Az „ágyúsoknak” a sevillai volt az első idegenbeli győzelmük a Bajnokok Ligájában 2016 decembere óta. A londoniak másik brazil támadója, Gabriel Jesus remekel a BL-ben, hiszen legutóbbi 17 olyan meccsén, melyen kezdő volt 14 gólt és négy gólpasszt jegyzett.



LENS–PSV EINDHOVEN

Hendikep. A PSV Eindhoven nem tudta megnyerni legutóbbi hat olyan Bajnokok Ligája-mérkőzését, melyen megszerezte a vezetést (három-három döntetlen és vereség), ennél rosszabb sorozata csak a görög Olympiakosznak van, amely 2004 és 2007 között nyolc hasonló meccsen nem tudta begyűjteni a három pontot.

A holland csapat gólját Johan Bakayoko szerezte, aki 20 évesen és 187 naposan a legfiatalabb PSV-gólszerző lett a BL-ben Jefferson Farfán óta, aki 2004 októberében 19 évesen és 360 naposan volt eredményes.


B-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–Arsenal (angol) 1–2
(Gudelj 58., ill. Martinelli 45+3., G. Jesus 53.)
Lens (francia)–PSV Eindhoven (holland) 1–1 (Wahi 65., ill. J. Bakayoko 54.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 3 2 1 7–3 +4 6
2. Lens 3 1 2 4–3 +1 5
3. Sevilla 3 2 1 4–5 –1 2
4. PSV 3 2 1 3–7 –4 2

BRAGA–REAL MADRID

Jó jel Carlo Ancelottiéknak. A Real Madriddal most fordult elő kilencedik alkalommal, hogy három győzelemmel kezdje a Bajnokok Ligája csoportkörét, az előző öt esetben, amikor így kezdtek a „királyiak”, elődöntőbe jutottak.

A 14-szeres győztes spanyol csapatnak ismét vezére volt a nyáron szerződtetett Jude Bellingham, aki új klubjában 12 meccsen 11 gólnál jár (0.91-es átlag), azaz épp annyi gólt szerzett, mint Dortmundban az azt megelőző 33 találkozóján. Az angol középpályás pedig a Real Madrid második olyan játékosa, aki első három BL-meccsén eredményes volt, ilyenre csak 1998-ban Christian Karembeu volt képes.

A madridiak brazil támadója, Rodrygo odavan a Bajnokok Ligájáért, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy 42. meccsén 16. gólját jegyezte, ehhez képest a bajnokságban 118 találkozón jár 17-nél.



UNION BERLIN–NAPOLI

Sosem késő. Az Union Berlinben 36 évesen és 242 naposan mutatkozott be a Bajnokok Ligájában Christopher Trimmel, aki ezzel a legidősebb osztrák debütáns lett a sorozatban, megelőzve az első BL-meccsét 34 évesen és 189 naposan játszó Michael Konselt.

Pontosság. A Napoli Giacomo Raspadorinak köszönheti berlini győzelmét, mindezt úgy érte el az olasz bajnoki címvédő, hogy az volt az egyetlen kaput eltaláló lövése.


C-CSOPORT
Braga (portugál)–Real Madrid (spanyol) 1–2
(Djaló 63., ill. Rodrygo 16., Bellingham 61.)
Union Berlin (német)–Napoli (olasz) 0–1 (Raspadori 65.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 3 6–3 +3 9
2. Napoli 3 2 1 5–4 +1 6
3. Braga 3 1 2 5–6 –1 3
4. Union Berlin 3 3 2–5 –3 0

INTER–SALZBURG

Az előző kiírásban döntős Inter Alexis Sánchez és Hakan Calhanoglu góljaival verte a Salzburgot. A chileinek a keddi volt a 16. találata a sorozatban, ezzel már ő a legeredményesebb chilei, megelőzve Arturo Vidalt. A török középpályás pedig a San Siróban villog igazán, ugyanis mind a hét BL-gólját hazai pályán szerezte, ráadásul holtversenyben az Arsenal-ikon Dennis Bergkamppal neki van a legtöbb gólja hazai környezetben a sorozatban.


BENFICA–REAL SOCIEDAD

Méndez máris klubrekorder lett. A Benfica elleni meccset a Real Sociedad számára megnyerő Brais Méndez harmadik Bajnokok Ligája-meccsén harmadik gólját szerezte, ezzel már ő vezeti a házi góllövőlistát a sorozatban.


D-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Salzburg (osztrák) 2–1
(Alexis Sánchez 19., Calhanoglu 64. – 11-esből, ill. Glukh 57.)
Benfica (portugál)–Real Sociedad (spanyol) 0–1 (B. Méndez 63.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Sociedad 3 2 1 4–1 +3 7
2. Internazionale 3 2 1 4–2 +2 7
3. Salzburg 3 1 2 3–4 –1 3
4. Benfica 3 3 0–4 –4 0

A SZERDAI PROGRAM
E-CSOPORT
18.45: Feyenoord (holland)–Lazio (olasz) (Tv: Sport2)
21.00: Celtic (skót)–Atlético Madrid (spanyol)
F-CSOPORT
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Milan (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United (angol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
21.00: RB Leipzig (német)–Crvena zvezda (szerb)
21.00: Young Boys (svájci)–Manchester City (angol) (Tv: Sport2)
H-CSOPORT
18.45: Barcelona (spanyol)–Sahtar Doneck (ukrán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Royal Antwerp (belga)–Porto (portugál)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik