BL: Ha valaki azt gondolja, hogy emiatt kételkedem a játékosaimban, téved – Guardiola

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.10.05. 09:54
null
Pep Guardiola az RB Leipzig elleni meccsen (Fotó: Getty Images)
Noha a második félidő elején egyenlített, végül 3–1-es vereséget szenvedett az RB Leipzig a Manchester City ellen szerdán, a Bajnokok Ligája G-csoportjának 2. fordulójában. Mutatjuk, hogyan értékeltek a mérkőzés főszereplői az összecsapást követően.


Már a mérkőzés elején úgy tűnt, nem szenvedi el sorozatban harmadik vereségét a Manchester City, ugyanis az első perctől a kezébe vette az irányítást, és Phil Foden góljával a 25. percben megszerezte a vezetést. A fordulás után három perc sem telt el, és első kapura lövéséből gólt szerzett a lipcsei együttes: Loïs Openda talált be.

A folytatásban úgy tűnt, a Manchester City nem tudja gólra váltani a hatalmas fölényét, ám a csereként beálló Julián Álvarez, Jérémy Doku páros eldöntötte a mérkőzést: mind a ketten betaláltak egyszer a másik gólpasszából, ezzel kialakítva a 3–1-es végeredményt.

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Phil Foden a TNT Sportsnak úgy fogalmazott: „Tudtuk, hogy mire számítsunk. Legutóbb, amikor Lipcsében játszottunk, nagyon jól teljesítettek az első félidőben, aztán a másodikban még jobban, végül egy ponttal távoztunk. Szóval a szünetben kicsit aggódtunk, hogy ugyanez megtörténik most is. A menedzserünk azt mondta, hogy készen kell állnunk, mert lőni fognak. Lőttek is, korán betaláltak, ami nem volt ideális. De szerencsére jól reagáltunk, és irányítottuk a játékot. Hihetetlen teljesítményt nyújtottunk.”

A nemzetközi porondon immár 16 (!) mérkőzés óta veretlen Manchester City menedzsere, Pep Guardiola rendkívül elégetett a játékosaival: „Nagyon jól érzem magam. A játék összes elemében fantasztikusak voltunk. Oké, két-három kontrát engedtünk a második félidőben, de ez normális. Öt perc elteltével sok passzal átvettük a meccs irányítását, márpedig amikor bármelyik csapat képes erre, akkor nagyon jó dolgok történnek a játékában. Mindenki tökéletesen teljesített.”

18 éves Rico Lewis oroszlánrészt vállalt az angolok sikeréből, ő adta a gólpasszt Fodennek, és az egész meccsen a gárda motorja volt.

„Micsoda játékos! Tizennégy-tizenöt éve vagyok vezetőedző, Barcelonában volt szerencsém a világ egyik legjobb játékosát edzeni – mondta Guardiola Lionel Messire utalva. – Aztán most találtunk egy ilyen labdarúgót, aki védekező középpályásként ennyire jól mozog. Ő az egyik legjobb, akit valaha edzettem.”

Hozzátette, Lewis szerény, nem sokat beszél, s bár eddig nem kapott sok játéklehetőséget, ez biztosan megváltozik.

A szakember szót ejtett arról is, hogy csapata a szerdai BL-találkozót megelőző két meccsét elveszítette (az Angol Ligakupában 1–0-ra kikapott a Newcastle Unitedtől, míg a Premier League-ben 2–1-re a Wolverhampton Wandererstől): „Nem bírálom a srácokat az eredmények miatt. Tény, az eredmény szempontjából egyik mérkőzés sem volt az igazi, de nem egyszerű a feladatunk akkor, amikor a riválisaink tíz emberrel védekeznek a tizenhatoson belül… Nem voltunk elég élesek, ez igaz, de ha valaki azt gondolja, hogy emiatt kételkedem a játékosaimban, téved. Feltétel nélkül számítok a fiúkra, mert bizonyítják, hogy érdemesek rá.”

Az RB Leipzig mestere, Marco Rose is értékelte a történteket: „Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyert a Manchester City. Nem lepett meg a játékstílusa, Pep arra utasítja a labdarúgóit, hogy legyenek türelmesebbek, és »háromszögezzenek« gyakrabban ellenünk. Ezért alig láttuk a labdát, és sokat kellett futnunk. Sajnos túl gyakran hoztunk rossz döntéseket az ellentámadásokból. A második félidő elején kitörtünk, és egyenlítettünk. Megvoltak a lehetőségeink, tehettünk valamit. A City ezután felpörgette a dolgokat, és eldöntötte a meccset. Ismét a legjobbtól tanulhattunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
G-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) 1–3 (0–1)
Lipcse,
RB Aréna, 45 228 néző. Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
Leipzig:
Blaswich – Klostermann, Simakan, Lukeba, Raum – Simons, Schlager, Seiwald (A. Haidara, 85.), Forsberg (Sesko, 70.) – Openda (Werner, 70.), Poulsen (Baumgartner, 75.). Vezetőedző: Marco Rose
Man. City: Ederson – Walker, Dias, Akanji (Aké, 72.),Gvardiol – Rodri, R. Lewis – Foden (Julián Álvarez, 79.), Bernardo Silva (Matheus Nunes, 87.), Grealish (Doku, 72.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző:
Openda (48.), ill. Foden (25.), Julián Álvarez (84.), Doku (90+2.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 2 2 6–2 +4 6
2. RB Leipzig 2 1 1 4–4 0 3
3. Young Boys 2 1 1 3–5 –2 1
4. Crvena zvezda 2 1
1 3–5 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik