UEFA: sorsolnak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2022.11.07. 10:19
null
Fotó: AFP
A Debreceni VSC 2004-es szereplése óta először lesz ismét magyar klubcsapat az európai labdarúgókupák tavaszi folytatásában, ám miután a Ferencváros megnyerte csoportját az Európa-ligában, a hétfői nyoni sorsolást még páholyból figyelheti. Lássuk tételesen a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga sorsolásának folyamatát!

 

A Bajnokok Ligájában a legegyszerűbb a helyzet: a csoportgyőztesek a kiemeltek, melléjük nem párosíthatnak azonos nemzetből csapatot vagy olyat, amellyel egy csoportban játszottak az ősszel. Ennélfogva a Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt is alkalmazó RB Leipzig bárkit kaphat a Bayern Münchenen és a Real Madridon kívül – a Manchester Cityt, a Tottenhamet, a Napolit, a Chelsea-t, a Portót és a Benficát.

BAJNOKOK LIGÁJA
12.00:
a nyolcaddöntő sorsolása (Tv: M4 Sport, Sport1) – élőben az NSO-n!

Az Európa-ligában rájátszásnak nevezett szakasz következik, amelyben a csoportmásodikok lesznek a kiemeltek, hozzájuk sorsolják a Bajnokok Ligájában harmadikként végzőket. Egy nemzetből nem kerülhetnek össze csapatok. Schäfer András Union Berlinje csak a Leverkusent kerülheti el, míg Sallai Roland (Freiburg) és Szalai Attila (Fenerbahce) együttese a Ferencvároshoz hasonlóan csak a február 24-i, következő körös sorsolásnál lesz érdekelt.

EURÓPA-LIGA
13.00:
a rájátszás sorsolása (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Az Európa-konferencialigában is hasonló a helyzet: a rájátszásban a csoportmásodikok lesznek a kiemeltek, hozzájuk sorsolják az Európa-ligában harmadikként végzőket, egy nemzetből itt sem kerülhetnek össze csapatok. A csoportelsőként végző AZ (Kerkez Milos) és Slovan (Holman Dávid) egyelőre megfigyelő lesz, de a csoportmásodik FC Basel (Szalai Ádám) például találkozhat az El-ből érkező AEK Larnacával (Gyurcsó Ádám).

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
14.00:
a rájátszás sorsolása (Tv: M4 Sport)

 

A VERSENYBEN LÉVŐ CSAPATOK

BAJNOKOK LIGÁJA

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTTAK

• A CSOPORTELSŐK
Bayern München (német)
Benfica (portugál)
Chelsea (angol)
Manchester City (angol)
Napoli (olasz)
Porto (portugál)
Real Madrid (spanyol)
Tottenham Hotspur (angol)

• A CSOPORTMÁSODIKOK
FC Bruges (belga)
Borussia Dortmund (német)
Eintracht Frankfurt (német)
Internazionale (olasz)
RB Leipzig (német)
Liverpool (angol)
Milan (olasz)
Paris Saint-Germain (francia)

A TOVÁBBI PROGRAM KULCSDÁTUMAI
SorsolásJátéknapok
NyolcaddöntőNovember 7.
Február 14., 15., 21., 22.
Március 7., 8., 14., 15.
NegyeddöntőMárcius 17.Április 11–12., 18–19.
ElődöntőMárcius 17.Május 9-10., 16-17.
Döntő
Június 10.
Isztambul, Atatürk Stadion

 

EURÓPA-LIGA

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTTAK

• A CSOPORTELSŐK
Arsenal
(angol)
Betis
(spanyol)
Fenerbahce
(török)
Ferencváros
(magyar)
Feyenoord
(holland)
Freiburg
(német)
Real Sociedad
(spanyol)
Union Saint-Gilloise
(belga)

Ezek a csapatok a február 24-i sorsoláson tudják meg, ki lesz a következő ellenfelük. A csoportelsők kiemeltek lesznek, egymással nem játszhatnak – vagyis a playoffból érkezők közül kapnak ellenfelet –, és a nyolcaddöntő visszavágóját játsszák majd hazai pályán.

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT ZAJLÓ PLAYOFFBA JUTOTTAK
• innen kap majd ellenfelet az FTC tavasszal

• AZ EL-CSOPORTMÁSODIKOK
Manchester United
(angol)
Midtjylland (dán)
Monaco (francia)
Nantes (francia)
PSV (holland)
Rennes (francia)
Roma (olasz)
Union Berlin (német)

• A BL-CSOPORTHARMADIKOK
Ajax (holland)
FC Barcelona (spanyol)
Juventus (olasz)
Bayer Leverkusen (német)
Sahtar Doneck (ukrán)
Salzburg (osztrák)
Sevilla (spanyol)
Sporting CP (portugál)

A november 7-i sorsoláson az El-csoportmásodikok lesznek a kiemeltek – mindannyian BL-ből érkező ellenfelet kapnak –, és ők játsszák hazai pályán a visszavágót.

A TOVÁBBI PROGRAM KULCSDÁTUMAI
SorsolásJátéknapok
Rájátszás a nyolcaddöntőbe jutásért
November 7.Február 16. és 23.
NyolcaddöntőFebruár 24.Március 9. és 16.
NegyeddöntőMárcius 17.Április 13. és 20.
ElődöntőMárcius 17.Május 11. és 18.
DöntőMájus 31.
Budapest, Puskás Aréna

EURÓPA-KONFERENCIALIGA

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTOTTAK

• A CSOPORTELSŐK
AZ
(holland)
Djurgarden
(svéd)
Istanbul Basaksehir (török)
Nice (francia)
Sivasspor (török)
Slovan Bratislava
(szlovák)
Villarreal (spanyol)
West Ham United (angol)

Ezek a csapatok a február 24-i sorsoláson tudják meg, ki lesz a következő ellenfelük. A csoportelsők kiemeltek lesznek, egymással nem játszhatnak – vagyis a playoffból érkezők közül kapnak ellenfelet –, és a nyolcaddöntő visszavágóját játsszák majd hazai pályán.

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT ZAJLÓ PLAYOFFBA JUTOTTAK

• AZ EKL-CSOPORTMÁSODIKOK
Anderlecht
(belga)
FC Basel
(svájci)
CFR
(román)
Dnipro-1
(ukrán)
Fiorentina
(olasz)
Gent
(belga)
Lech Poznan
(lengyel)
Partizan Beograd
(szerb)

• AZ EL-CSOPORTHARMADIKOK
AEK Larnaca
(ciprusi)
Bodö/Glimt
(norvég)
Braga
(portugál)
Lazio
(olasz)
Ludogorec
(bolgár)
Qarabag
(azeri)
Sheriff
(moldovai)
Trabzonspor
(török)

A november 7-i sorsoláson az Ekl-csoportmásodikok lesznek a kiemeltek – mindannyian az El-ből érkező ellenfelet kapnak –, és ők játsszák hazai pályán a visszavágót.

A TOVÁBBI PROGRAM KULCSDÁTUMAI
SorsolásJátéknapok
Rájátszás a nyolcaddöntőbe jutásért
November 7.Február 16. és 23.
NyolcaddöntőFebruár 24.Március 9. és 16.
NegyeddöntőMárcius 17.Április 13. és 20.
ElődöntőMárcius 17.Május 11. és 18.
DöntőJúnius 7.
Prága, Fortuna Arena

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
22 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:19

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik