BL: A szenvedély, nos, most megvolt – Lisztes Krisztián

S. Zs.S. Zs.
2022.07.28. 06:59
null
Lisztes Krisztián (Fotó: Árvai Károly)
A Slovan Bratislava–Ferencváros (1–4) labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező után Lisztes Krisztián, a zöld-fehérek korábbi, 49-szeres válogatott középpályása is elmondta meglátásait.

 

„Az első mérkőzésen is azt éreztem, a Ferencváros a jobb, erősebb csapat, és akkor is ezt mondtam, nemcsak most, a továbbjutás után – értékelt Lisztes Krisztián. – Ugyanakkor nehéz otthon kezdeni, diktálni kell a tempót, az ellenfél védekezhet, kivárhat, szóval, nem sikerült a budapesti mérkőzés, de a pozsonyi annál jobban! Mi lehetett a kulcs? Gyorsabb, dinamikusabb volt a Ferencváros játéka, a széleken sokszor meg tudta bontani a Slovan védelmét – örültem Botka Endre szerepeltetésének –, direktebb módon jöttek a beadások, ez jól működött. Stabil volt a védekezés, megvolt az első mérkőzésen időnként hiányolt agresszív letámadás. És ami fontos: amit egy hete ugyancsak sokan hiányoltak, a szenvedély, nos, most megvolt. A kapott gólnál összerándult a gyomrom, de fantasztikusan reagált a csapat! Többet támadott, rengeteget tett a sikerért, a két meccs alapján megérdemelten ment tovább.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–FERENCVÁROS 1–4 (0–2)
Pozsony,
Téglamezei Stadion, 21 500 néző. Vezette: Di Bello (olasz)
SLOVAN: Chovan – Medvedev (A. Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87.; Holman, 90+3.) – Barszegjan, Kankava (Agbo, 90+3.), Kucka, Csakvetadze – Saponjics (Csavrics, 87.). Vezetőedző: id. Vladimír Weiss
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Esiti, Laidouni – A. Traoré, Zachariassen, Nguen (Thelander, 90+3.) – Boli (Vécsei, 63.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: De Marco (70.), ill. F. Boli (20.), Zachariassen (31.), A. Traoré (89.), Laidouni (90+4.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–3-as összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
15 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
Tegnap, 21:03

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50