Videó: amikor a Loki sosem látott mezben ejtette ki a svéd bajnokot

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 12:08
Megkezdődött a labdarúgó NB I 2020–2021-es idénye, és nemsokára a nemzetközi kupákban is pályára lépnek a magyar csapatok. A héten korábbi évadok emlékezetes európai kupamérkőzéseire tekintünk vissza, harmadikként a 2009-es DVSC–Kalmar FF BL-selejtezőre, egy magyar–svéd párharcra. Ma este pedig FTC–Djurgarden!

A Debreceni VSC első ellenfele a svéd bajnok volt a 2009–2010-es BL-évad selejtezőjében – július 15-én, a Kalmar FF elleni hazai mérkőzésen aligha sejtette bárki, hogy micsoda út előtt áll a Loki. A debreceniek Varga József és a csapatkapitány Kiss Zoltán góljával a hajrában „lenyomták” Kalmart az Oláh Gábor utcai stadionban, jöhetett a visszavágó!

Július 22-én, Kalmarban aztán különös látványnak lehettek részesei a debreceni drukkerek: kedvenceik sötétkékben futottak ki a gyepre a Fredriksskans Stadionban. A Loki a DMVSC-éra óta nem viselt kéket, ezúttal azért volt erre szükség, hogy „kitérjen” a szintén piros-fehér Kalmar elől.

A magyar csapatok jó részével ellentétben a debreceniek sosem használtak harmadik vagy „kitérő” szerelést, mindig a piros-fehéret kombinálták – így aztán a Kalmarban használt kék dressz valódi 21. századi újdonság volt. A Kalmar mindenképpen piros-fehér-pirosban akart futballozni otthon – nem tiszta pirosban, nem tiszta fehérben – így a debrecenieknek külön szerelést kellett készíttetni a meccsre.

A DMVSC színe kék-sárga volt, de itt Menyhárt Ernő 
kék-fehérben ezen az 1981-es fotón (Fotó: Labdarúgás)
A DMVSC színe kék-sárga volt, de itt Menyhárt Ernő kék-fehérben ezen az 1981-es fotón (Fotó: Labdarúgás)

A DVSC már a 13. percben megszerezte a vezetést a BL-selejtezőkön végig csúcsformában játszó Varga József góljával, de a szünetre már Rasmus Elm és Daniel Mendes találata után a svédek vonultak egygólos vezetéssel.

A 71. percben Elm értékesített egy tizenegyest is, és innentől már nagyon „meleg volt a pite”, főleg, hogy a 86. percben Máté Pétert kiállította a játékvezető.

A Loki végül nem kis nehézségek árán kihúzta 3–1-es vereséggel és kiharcolta a továbbjutást, hogy aztán az észt Levadiát, majd a bolgár Levszki Szófiát egyaránt két győzelemmel búcsúztassa.

Mindez BL-csoportkört jelentett a Debrecennek – itt már a brutálisan erős (Liverpool, Lyon, Fiorentina) csoportban a pontszerzés sem jött össze, ám erre az idényre minden Loki-drukker örökké emlékezni fog. Kék-fehéret meg nemzetközi találkozón (ha minden igaz) azóta sem öltött magára a DVSC.

A Loki kék-fehérben lépett át az első akadályon
A Loki kék-fehérben lépett át az első akadályon
Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
9 órája

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
17 órája

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik