Juventus: Ennyi a BL-ben frankón nem elég – Sarri

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 00:15
null
Neki sem ment (Fotó: AFP)
Az Olympique Lyon 1–0-ra legyőzte odahaza a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést párfőszereplő!

 

„A második félidőben már jól játszottunk, ez pozitív jel a visszavágóra. Nem hinném, hogy nem figyeltünk eléggé a védelemben, de az első félidőben volt egy rossz megoldásunk, magam sem tudom, miért” – nyilatkozott Wojciech Szczesny, a Juventus kapusa a lefújást követően.

„Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogyan szoktunk az ilyen fontos mérkőzéseken, az ellenfélnek adtuk az egész első félidőt. A szurkolóink előtt, a visszavágón minden percben úgy kell majd futballoznunk, ahogyan azt most a hajrában tettük” – tette hozzá védője, Danilo, Aaron Ramsey pedig hozzátette: „Hiszünk magunkban, a szurkolóinkkal a hátunk mögött továbbjutunk. Tudtuk, hogy Lyonban nem vár ránk könnyű mérkőzés, sok jó játékosa van a hazaiaknak, próbáltunk kontrázni ellenük, de nem sikerült. Semmi sem dőlt még el”.

„Az első félidőben az összes labdáról lemaradtunk, nem tudom ennek az okát – mérgelődött a vendégvédő, Leonardo Bonucci. Valami elromlott a csapatjátékban, pedig nem éreztem azt a kezdés előtt, hogy valami baj lesz. Távol helyezkedtünk a csapattársainktól az első félidőben, ezzel megkönnyítettük a Lyon dolgát. Keményen kell dolgoznunk a hibák kijavításán, mert Torinóban nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen mérkőzést.”

„A két félidő teljesen más volt – ismerte el a hazaiak mestere, Rudi Garcia. Az első félidő nagyon gyönyörűre sikeredett, nemcsak azért, mert jól védekeztünk, hanem azért, mert betűről betűre betartottuk az előzetes taktikai utasításokat. A szünet után aztán szenvedtünk, mert elszórtuk a labdát. Az ellenfél a hajrára behozott egy negyedik támadót is, onnantól kezdve csak a védekezésre koncentráltunk. Nagyon fontos, hogy nem kaptunk gólt, csak az bánt, hogy az első félidőben nem találtunk be még egyszer, amikor nagyon futott a csapat szekere.”

„Tudtuk magunkról már régen, hogy képesek vagyunk ilyen teljesítményekre, mint ez a mostani, de még csak a párharc felénél járunk. Megmutattuk azonban, hogy megfelelünk a BL legmagasabb elvárásainak is, csapatként futballoztunk, egymásért is harcoltunk a hajrában. Gratulálok az egész csapatnak, mindenki remekül teljesített a védekezésben és a támadásban is. Gyönyörű volt volt a győzelem!” – így a hazaiak kapusa, Anthony Lopes.

„Ezt a sikert a kollektíva érte el. Az első félidőben sokkal jobban futballoztunk, mindig így kellene játszanunk, mint akkor. Nagyon örülök, minden Lyon-drukker boldog lehet, én is elégedett vagyok a gólommal. Úgy kezdtünk, ahogyan az edzőnk akarta, aztán a második félidőben már csak az eredmény tartására törekedtünk” – ismerte el a győztes gól szerzője, Lucas Tousart.

„Az első félidőben túl lassan járattuk a labdát – ismerte el Maurizio Sarri, a Juventus mestere. – A második félidő már jobb volt, de a BL-ben nem elég egy félidőn át jónak lenni. Nem tudom, miért nem sikerült megértetnem a játékosaimmal, hogy gyorsabban tegyék-vegyék a labdát, de a kezdő sípszótól ez volt a helyzet. A mérkőzés előtti edzésen sokkal jobban ment ez. Nem volt megfelelően elszánt és agresszív a támadójátékunk, és volt egy negyedórás mélypont a védekezésünkben. Balszerencsés módon akkor kaptuk a gólt, amikor lesérült Matthijs de Ligt. A szünet után már jobban ment nekünk, de ennyi a BL-ben frankón nem elég. Sok mindenben hibáztunk a szünet előtt, rosszul helyezkedtünk például, de mostanában sok dolgot másként csinálunk a mérkőzéseken, mint ahogyan azt az edzéseken tesszük.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Lyon (francia)–Juventus (olasz) 1–0 (1–0)
Lyon,
OL Stadium, 57 335 néző. Vezette: Manzano (spanyol)
LYON:
A. Lopes – Denayer, Marcelo, Marcal – Tousart – Dubois (Tete, 78.), Bruno Guimaraes, Aouar, Cornet (J. Andersen, 81.) – Moussa Dembélé, Toko Ekambi (Terrier, 66.). Vezetőedző: Rudi Garcia
JUVENTUS: Szczesny – Danilo, De Ligt, Bonucci, Alex Sandro – Bentancur, Pjanic (Ramsey, 61.), Rabiot (Bernardeschi, 78.) – Cuadrado (Higuaín, 70.), Dybala, C. Ronaldo. Vezetőedző: Maurizio Sarri
Gólszerző: Tousart (31.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

BL: Simone Inzaghi szerint ebből a vereségből is erősebben fognak kijönni

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 00:19

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 23:57

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Ligue 1: búcsúmeccse alatt rabolták ki Lacazette-et

Francia labdarúgás
2025.05.19. 10:41

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23
Ezek is érdekelhetik