BL: Conte az Inter vezetőségét bírálta a dortmundi vereség után

2019.11.06. 13:07
null
„Ilyen szűk kerettel nem tudunk két fronton megfelelően szerepelni” (Fotó: AFP)
Antonio Conte, az Internazionale edzője a klub vezetőségének rossz nyári döntéseire is kitért azután, hogy kedd este együttese 2–0-s vezetésről kikapott a Borussia Dortmund vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 

„Néhány komoly hiba történt a tervezés időszakában, ilyen szűk kerettel nem tudunk két fronton megfelelően szerepelni” – mondta a korábban a Juventusszal olasz és a Chelsea-vel angol bajnok szakember, aki szerint a nem túl mély merítési lehetőség mellett további probléma, hogy legtöbb futballistája nem elég tapasztalt ehhez a szinthez.

Conte feldúlt nyilatkozatában egyértelműen célzott arra, hogy a klubvezetőknek is magyarázatot kell adniuk a kamerák előtt és nem csak neki.

„Belefáradtam már abba, hogy folyton ugyanazt ismételgessem, talán nekik kellene idejönniük és mondani valamit” – nyilatkozta az 50 éves edző, aki szerint játékosai mindent kiadtak magukból Dortmundban.

Az Inter az olasz bajnokságban a második helyen áll, egy ponttal elmaradva a címvédő Juventustól, a BL-ben viszont a németországi vereséggel nehéz helyzetbe került, csak a harmadik a csoportjában, három pont hátránnyal a második Dortmundhoz képest.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Internazionale (olasz) 3–2 (Hakimi 51., 77., Brandt 64., ill. L. Martínez 5., Vecino 40.)
Barcelona (spanyol)–Slavia Praha (cseh) 0–0

A F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 4 2 2 4–2 +2 8
2. Borussia Dortmund 4 2 1 1 5–4 +1 7
3. Internazionale 4 1 1 2 6–6 0 4
4. Slavia Praha 4
2 2 2–5 –3 2
Legfrissebb hírek

Amenyido: Éreztem, sikerülhet profivá válnom, de azt is, valószínűleg nem a Dortmund lesz a szintem

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 07:18

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02