BL: „Van Dijk és Wijnaldum megérdemli a trófeát”

2019.05.27. 12:52
Ronald Koeman, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint két honfitársa, Virgil van Dijk és Georginio Wijnaldum megérdemli, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját az FC Liverpoollal.

A szakvezető annak a véleményének adott hangot, hogy ha a Liverpool legyőzi a Tottenhamet a szombati BL-fináléban, akkor a két játékos pozitív hangulatban csatlakozik majd a válogatotthoz, amely a Nemzetek Ligája négyes döntőjére készül. A hollandok jövő csütörtökön, az elődöntőben az Európa-bajnoki címvédő portugálokkal csapnak össze Guimaraesben.

Az angol kapitány vegyes érzésekkel nézi majd a finálét

„Szomorú lenne, ha mindketten üres kézzel fejeznének be egy ilyen kiváló idényt, amelynek során nagyon közel voltak a nagy trófeák megszerzéséhez” – nyilatkozta Koeman, hozzátéve, hogy sem Van Dijk, sem Wijnaldum nem érdemelné meg ezt.

Koeman terve az volt, hogy az egész holland válogatott megnézi a helyszínen a BL-döntőt, ha az Ajax bejut, de mivel az amszterdami együttes drámai körülmények között elbukott az elődöntőben a Tottenhammel szemben, a nemzeti csapat a portugáliai Lagosban maradt, és ott folytatja felkészülését.

A BL fináléját a madridi Wanda Metropolitano Stadionban rendezik szombaton 21 órakor.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, MADRID, WANDA METROPOLITANO
21.00:
Tottenham (angol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Szoboszlai lesz a Liverpool egyik csapatkapitány-helyettese

Angol labdarúgás
2026.08.21. 16:01

Tottenham Hotpoor: 2019 óta egymilliárd eurót költöttek arra, hogy alaposan meggyengüljenek

Angol labdarúgás
2026.08.18. 14:21