Női BL: Marozsán édesanyja nyakába akasztotta az aranyat – fotó

CSILLAG PÉTER (KIJEV)CSILLAG PÉTER (KIJEV)
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 09:59
null
Marozsán Dzsenifer édesanyja nyakába akasztja az aranyérmet
Már türelmetlenül dudált a Lyon játékosokkal teli csapatbusza csütörtökön késő este, amikor a friss Bajnokok Ligája-győztes együttes tagjai közül utolsóként feltűnt a kijevi Dinamo-stadion újságírói vegyes zónájában Marozsán Dzsenifer alakja. A Wolfsburg elleni, hosszabbításban 4–1-re megnyert döntőt végigjátszó középpályással a Nemzeti Sport és az M4 Sport készített közös interjút.

 

Sokáig bent maradtak az öltözőben. Ennyire elhúzódott az ünneplés?
– Én sajnos lemaradtam róla, mert doppingvizsgálatra rendeltek, és sokat kellett várnom, míg pisilni tudtam. De az ünneplés szerencsére folytatódik.

Megvan a harmadik BL-győzelme.
– Megvan…

ARANYÉREM AZ ÉDESANYÁNAK

Marozsán Dzsenifer fellépett a győzelmi pódiumra, társai mellől lázasan fürkészni kezdte a kijevi Dinamo-stadion lelátóját, majd egyszer csak széles mosoly ült az arcára, és boldogan integetett a kanyar felé. Tekintetének sugarát követve nem volt nehéz megtalálni a másik felet, két Marozsán-mezes alak nyújtózkodott a tömegben, anya és fia, Marozsán Erzsébet és Dávid. Néhány perc múlva már ott álltak a pályát a tribüntől elválasztó paravánnál, meghatottan borultak a friss BL-győztes családtag nyakába, aki hálája szép jeléül édesanyja nyakába akasztotta az aranyérmét.

„Végtelenül boldog vagyok, el sem tudom hinni, hogy sikerült… Amikor vezetést szerzett a Wolfsburg, magamban már majdnem feladtam… Hihetetlen, ami történt” – kereste a szavakat Erzsébet, míg Dávid hasonlóan feldobott állapotban, ám egy fivér higgadtságával értékelte lapunknak a mérkőzést, kulcsmozzanatként említve a wolfsburgi kiállítást.

Nem volt könnyű meccs, a hosszabbításban viszont hengerelt a Lyon.
– Jól játszott a Wolfsburg, nagyon nehéz dolgunk volt, és a végén szerencsés helyzetbe kerültünk azzal, hogy emberelőnyben futballozhattunk.

Képes rangsorolni a három BL-címe között? Hol a helye a mostaninak?
– Mind a három gyönyörű volt, nem tudok különbséget tenni. Ma persze a friss BL-aranyéremnek örülök a legjobban, hálás vagyok a csapatomnak, köszönöm a társaimnak, hogy részese lehetek az élménynek.

Mennyire számít önnek a családja segítsége?
– Mindig támogatnak, mellettem állnak a családtagjaim, az volt az első, hogy a díjátadás után odamenjek hozzájuk, édesanyámhoz és testvéremhez, Dávidhoz. Jólesett, hogy itt voltak, és velük tudtam ünnepelni.

Láttuk, az aranyérmét édesanyja nyakába akasztotta.
– Ő szült engem, úgyhogy megérdemelte.

Jövőre Budapesten rendezik a női BL-döntőt. Ott lesz?
– Remélem… Nagy célom, hogy 2019-ben Magyarországon ismételhessünk, nekem különleges lehetőség ez.

A cipőjén ott volt a piros-fehér-zöld zászlócska?
– Ott volt, ahogyan ott van mindig, büszkén viselem.

Bár a német válogatott alapembere, tavalyelőtt megkapta a magyar csapat öltözőjében Magyarország válogatott mezét. Mit jelent számára?
– Szép ajándék volt a lányoktól, rögtön ki is akasztottam a szobám falára. Látom minden nap, és ez fontos nekem.

JAKABFI ZSANETT: FÁJÓ ÉRZÉS

Harmadik Bajnokok Ligája-győzelmére készült Jakabfi Zsanett is, a Wolfsburg magyar középpályása azonban ezen az estén nem segíthetett csapatának: bár szinte végig melegített, egy sérülés miatt a németeknek kényszerűségből posztra kellett cserélniük, a somogyvári futballistanő nem kapott lehetőséget a 4–1-re elveszített mérkőzésen. A lefújás után lapunknak elmondta, nehéz megítélni, mi változott volna a beállításával, a sérülés miatt mindenesetre borult az eredeti forgatókönyv.

„Fájó érzés vereséget szenvedni a BL-döntőben – fogalmazott. – Különösen úgy, hogy vezettünk egy-nullára. Sajnos aztán jött a piros lap, és úgy érzem, a kiállítás teljesen elvágta a csapatot. Nehéz most leszűrni a tanulságot, meg fogom nézni a meccs felvételét, és akkor már én is könnyebben választ adok a vereség okaira.”

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, KIJEV
Wolfsburg (német)–Lyon (francia) 1–4 – hosszabbítás után
(Harder 93., ill. A. Henry 96., Le Sommer 99., Hegerberg 103., Abily 116.)

Legfrissebb hírek

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42
Ezek is érdekelhetik