UEFA: három évre eltiltották a Panathinaikoszt

2018.04.24. 19:42
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a következő három szezonra kizárta a nemzetközi kupákból a Panathinaikoszt.

Az UEFA azért büntette meg az athéni csapatot, mert a decemberben megadott márciusi határidőig nem rendezte a pénzügyi helyzetét. Az eltiltás mellett a klubnak 100 ezer eurót is fizetnie kell az UEFA-nak.

A 20-szoros bajnok, 18-szoros Görög Kupa-győztes Panathinaikosz hosszú évek óta anyagi gondokkal küszködik, a görög szövetség a mostani idényben már 12 pontot levont tőle a tartozások miatt. A játékosok az idény során néhány edzést is bojkottáltak, mert nem kaptak fizetést.

A klub helyzete ugyanakkor megoldódni látszik, mivel szombaton Joannisz Alafuzosz többségi tulajdonos bejelentette, hogy elfogadja a thaiföldi Pan Asia Investments 27 millió eurós ajánlatát és eladja a részvényeit.

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
19 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2026.08.13. 17:58