BL, A-csoport: fordított az MU, a Basel a másik továbbjutó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.05. 22:38
null
Romelu Lukaku megtörte négymeccses gólcsendjét (Fotó: AFP)
A Manchester United csoportelsőként jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a csoportkör hatodik fordulójában hazai pályán 2–1-re legyőzte a CSZKA Moszkvát. A kvartettből a Benficát idegenben legyőző Basel jutott még a nyolcaddöntőbe.

MANCHESTER UNITED–CSZKA MOSZKVA

Az angol csapat szinte a biztos továbbjutás tudatában léphetett pályára odahaza a csoportkör utolsó mérkőzésén, ráadásul a manchesteriek félig-meddig már a vasárnapi, City elleni városi derbire koncentrálnak. A hazai meccsekről eltiltott Paul Pogba kezdő volt, ahogy a szezonban először Luke Shaw is. A mérkőzés elején az MU dominált, Romelu Lukaku és Shaw lövését is védenie kellett Igor Akinfejevnek.

A CSZKA Moszkvának is voltak jó pillanatai, gyors támadásokat vezettek a vendégek, a támadóharmadban azonban rendre elfogyott a tudomány. Nem úgy a 44. percben, amikor meglepetésre megszerezte a vezetést az orosz csapat: Fernandes húzott el a jobb szélen, az alapvonal közeléből középre gurított, sVitinho11 méterről kapura pöckölte a labdát, ami Alan Dzagojev hátáról pattant a kapuba. A hazaiak lest reklamáltak, de a játékvezető a középkörre mutatott – 0–1!

A fordulás után rákapcsolt a Manchester United, két perc alatt megfordította az állást. A 64. percben Pogba ívelt középre bal lábbal, a berobbanó Lukaku estében, öt méterről továbbította a labdát a kapuba. Két perccel később Victor Lindelöf előreívelése után Juan Mata ugratta ki Marcus Rashfordot, aki hagyta lepattanni a magas labdát, majd a bal oldalról, hat méterről kilőtte a hosszú alsót(2–1).

Az eredmény a hátralévő szűk fél órában nem változott, a Manchester United így csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, míg a CSZKA Moszkva az Európa-ligában folytathatja.

Baseli öröm: legyőzték a Benficát, és továbbjutottak (Fotó: AFP)
Baseli öröm: legyőzték a Benficát, és továbbjutottak (Fotó: AFP)

BENFICA–BASEL

Az FC Basel nagyon jó helyzetből várhatta a Benfica elleni találkozót, hiszen gyakorlatilag csak arra kellett figyelnie, hogy ne kapjon ki idegenben (bár az eredmények kedvező alakulása esetén az is belefért volna…). Ehhez képest a svájciak már az 5. percben megszerezték a vezetést a BL-ben szenvedő portugál csapat otthonában: Michael Lang szelelt el a jobb oldalon, ívesen középre kanyarította a labdát, ahol Mohamed Elyounoussi a kapu jobb oldalába stukkolt megelőzve emberét(0–1).

A fordulás után megduplázta előnyét a Basel: a 65. percben bal oldali szabadrúgás után középen Manuel Akanji fejelt le a földre a labdát, s az ötösön belül az érkező Dimitri Oberlin tuszkolta a kapuba a labdát, beállítva ezzel a 2–0-s végeredményt. A Basel ezzel csoportmásodikként továbbjutott, míg a Benfica csalódást keltően esett ki a BL-ből, hat meccsen egy gólt lőtt, ráadásul még pontot sem szerzett.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT
Benfica (portugál)–FC Basel (svájci) 0–2
(Elyounoussi 5., Oberlin 65.)
Manchester United (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–1 (Lukaku 64., Rashford 66., ill. Vitinho 44.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester United 6 5 1 12– 3 +9 15
2. Basel 6 4 2 11– 5 +6 12
3. CSZKA Moszkva 6 3 3 8–10 –2 9
4. Benfica 6 6 1–14 –13 0
Legfrissebb hírek

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Amorim menesztése után is csak döntetlenre volt képes az MU a kiesőjelölt ellen

Angol labdarúgás
2026.01.07. 23:25

Man. United: ismét Solskjaer lehet a megmentő, de Carrick is képben van – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.07. 16:13
Ezek is érdekelhetik