BL: a Honvéd-rivális szurkolói a zárt kapuk ellenére is jönnének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.23. 15:43
Mint ismert, egy korábbi büntetés miatt a Bp. Honvéd zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a Hapoel Beer-Sevát a Bajnokok Ligája selejtezőjében (sőt, ha továbbjutnak a kispestiek, a következő hazai találkozójukat is nézők nélkül kell megrendezniük). Bár az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése ilyen esetekben a hazai és vendégnézőkre egyaránt vonatkozik, néhány száz izraeli szurkoló a csapattal tartana Budapestre, abban a reményben, hogy ők beléphetnek a Bozsik-stadionba.
Izrael bajnokát kapta ellenfélül a Honvéd a BL-selejtezőben – SORSOLÁS
Az Inter-verő „tevék” favoritok lesznek a Honvéd ellen – ELLENFÉLBEMUTATÓ
Bajnokok Ligája 2017–2018 – KULCSDÁTUMOK
Izrael bajnokát kapta ellenfélül a Honvéd a BL-selejtezőben – SORSOLÁS
Az Inter-verő „tevék” favoritok lesznek a Honvéd ellen – ELLENFÉLBEMUTATÓ
Bajnokok Ligája 2017–2018 – KULCSDÁTUMOK

A Jediót Ahronót című napilap tudósítása szerint az izraeli együttes a következő napokban kapja meg az UEFA-tól a zárt kapus meccsel kapcsolatos tudnivalókat.

A lap azt is hozzáteszi, hogy a Hapoel érdeklődik a cseh csatár, Tomás Pekhart iránt, akinek lejárt a szerződése a görög AEK Athénnál.

A Honvéd BL-ellenfele tegnap repült el lengyelországi edzőtáborába, a mai napon pedig 18 órától felkészülési mérkőzésen találkozik a Lech Poznannal.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

Július 12., 19.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Budapest Honvéd
VISSZAVÁGÓ
Július 19., 21.15: Budapest Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli)

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01