BL: a góllövő eligazolt, a kapus a vezér – ilyen a Fradi ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.13. 10:00
A Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfelét, az albán Partizanit jóindulattal sem lehet európai szinten ismert csapatnak nevezni. Megkértük Ermal Kukát, az albán Panorama Sport újságíróját, hogy mutassa be nekünk az együttest, amely a Skënderbeu kizárása miatt szerepelhet a BL-selejtezőben.

„Nagyjából hasonló erősséget képvisel a két gárda, de a Skënderbeu tapasztaltabb az európai kupamérkőzéseket tekintve, hiszen az elmúlt években rendszeresen játszott a selejtezőben, az előző szezonban pedig bejutott az Európa-liga csoportkörébe – mondta a Nemzeti Sportnak az albán kolléga. – A Partizani 4–5–1-es felállásban játszik, agresszív középpályássorral, amely leginkább arra törekszik, hogy megtörje ellenfele ritmusát. Gyors és ügyes játékosai vannak, akik gyakran váltogatják a szerepeket. Az együttes leginkább a kontrákra épít."

A Ferencváros többek között Lovrencsics Gergővel erősített a BL-selejtező előtt, Ermal Kuka szavaiból kiderül, hogy a Partizani inkább gyengült a nyáron.

„A csapat leggólerősebb játékosa már eligazolt, míg az egyik jobbhátvéd csapatot keres magának, és biztos nem játszik a Ferencváros ellen. Az együttesnek nincsenek sztárjai, az Európa-bajnokságon kerettag kapus, Alban Hoxha a vezér."

A jelek szerint tehát elöl vékony a gárda, amely szerdán elsősorban arra törekszik, hogy ne kapjon gólt.

„A csapat legnagyobb erőssége egyben a gyengesége a kiszámíthatatlanság – mondta Ermal Kuka. – Képes rá, hogy bárkivel szemben helytálljon, de legalább ugyanolyan gyakran középszerű. Ezért nem lett bajnok az előző szezonban. A nagyok ellen tökéletes meccseket zárt a Partizani, míg a gyengébb ellenfelekkel szemben rengeteg pontot veszített. A kispadon nem valami nagy a választék, és a támadósorban sincs sok variálási lehetőség. A kulcsjátékosok távozása gyengítette a Partizanit, így nincs sok esélye a továbbjutásra. Ettől függetlenül ha jó eredményt ér el hazai pályán – a kapott gól nélküli mérkőzés annak számítana –, az lökést adhat a csapatnak, hogy meglepje a papíron jóval esélyesebb Ferencvárost."

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 13.)

20.00 Partizani (albán)–FTC (Tv: M4 Sport)
VISSZAVÁGÓ (július 20.)
19.30 FTC–Partizani (albán)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
8 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24