BL: Ugyanolyan nehéz lesz a BATE ellen, mint két éve - Bódi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.28. 13:58
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása, Bódi Ádám hasonlóan nehéz összecsapásra vár kedden a fehérorosz BATE Boriszov ellen a Bajnokok Ligájában, mint amilyen két évvel ezelőtt volt.

„Két éve már megmérkőztünk a BATE Boriszov ellen, így jól ismerjük ellenfelünket, igaz, azóta változott a kerete – mondta Bódi a dvsc.hu-nak. – Azon a két találkozón én is pályára léptem, kint döntetlent tudtunk elérni, ami biztató eredménynek számított a hazai visszavágó előtt, ám a második találkozó mégsem sikerült túl jól. Nem tudtunk úgy felállni, ahogy korábban, mert Varga József sárga lapok miatt nem játszhatott, én sem a helyem futballoztam, hanem középen. Ettől függetlenül pariban voltunk a fehéroroszokkal, ám egy kiállítás megpecsételte a sorsunkat, tíz emberrel már nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást.” Bódi a dvsc.hu-nak. – Azon a két találkozón én is pályára léptem, kint döntetlent tudtunk elérni, ami biztató eredménynek számított a hazai visszavágó előtt, ám a második találkozó mégsem sikerült túl jól. Nem tudtunk úgy felállni, ahogy korábban, mert Varga József sárga lapok miatt nem játszhatott, én sem a helyem futballoztam, hanem középen. Ettől függetlenül pariban voltunk a fehéroroszokkal, ám egy kiállítás megpecsételte a sorsunkat, tíz emberrel már nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást.”

„Most ugyanolyan nehéz párharcra számítok, mint két éve, szerintem ki-ki meccs vár ránk. Nagyon fontos lenne, hogy sikerrel vegyük a BATE elleni meccseket, mert akkor már csoportkörben vagyunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt elérjük. Ennek érdekében rengeteget kell tennünk a pályán, mert a boriszoviak két éve is erősek voltak, és biztos vagyok benne, hogy most is azok.”

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
Tegnap, 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30