BL: Wengerék elismerik, szerencsések voltak Nápolyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.11. 23:29
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának utolsó körében az 57 percet emberelőnyben futballozó Borussia Dortmund 2–1-re legyőzte idegenben a Marseille-t, így a csoport első helyén továbbjutott a nyolcaddöntőbe. A négyes másik mérkőzésén az Arsenal 2–0-ra kikapott ugyan a Napolitól, de jobb gólkülönbségüknek köszönhetően így is az „ágyúsok” mennek tovább a németek mögött. Az olaszok a tavasszal az Európa-ligában folytatják.

„Komolyan vettük a mérkőzést, és megfelelően koncentráltunk, de a második félidőre nagyon elfáradtunk, a hétvégi bajnoki hatása még érződött – nyilatkozta a találkozó után az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger. – Az ellenfél nagyon jól játszott, borotvaélen táncoltunk a legvégén, idegeskednünk kellett, nagyon boldog vagyok, hogy továbbmentünk. Nem volt egyszerű menet, nagy dilemmát okozott, hogy inkább támadjunk-e vagy inkább védekezzünk. Miután sokáig nem tudtunk gólt lőni, reménykedni kezdett az ellenfél. Meglehet, az is segített, hogy sokáig 1–1-re állt a marseille-i mérkőzés, és ezért húzták be az olaszok a hajrára a kéziféket, ezért nem estek nekünk a végére."Arsene Wenger. – Az ellenfél nagyon jól játszott, borotvaélen táncoltunk a legvégén, idegeskednünk kellett, nagyon boldog vagyok, hogy továbbmentünk. Nem volt egyszerű menet, nagy dilemmát okozott, hogy inkább támadjunk-e vagy inkább védekezzünk. Miután sokáig nem tudtunk gólt lőni, reménykedni kezdett az ellenfél. Meglehet, az is segített, hogy sokáig 1–1-re állt a marseille-i mérkőzés, és ezért húzták be az olaszok a hajrára a kéziféket, ezért nem estek nekünk a végére."

Wenger kitért a Kassai Viktor által kiállított Mikel Artetára is.

„A játékos elmondta nekem, hogy egészen biztosan nem szabálytalankodott ellenfelével, de hát volt már egy sárga lapja. Egyáltalán nem könnyű megítélni ezeket a helyzeteket a középpályán, de azért igencsak túlzásnak érzem a második sárgát."

„A mérkőzést tulajdonképpen végigvédekeztük – értékelt a több nagy mentést is bemutató londoni védő, Per Mertesacker. – Nem ment nekünk igazán, a hétvégén jobbak leszünk majd. Szerencsések voltunk egy picit, de ki is kell ám érdemelni a szerencsét, a korábbi mérkőzéseken ugyanis jól játszottunk. Várjuk a sorsolást!"

„El sem lehet mondani, mennyire csalódottak vagyunk – szomorkodott Christian Maggio, a Napoli védője. – Ám megmutattuk, hogy minden kritika ellenére remek csapatot alkotunk. Most már azon kell gondolkodnunk, mi lesz az El-ben. Hihetetlenül erős volt a csoportunk, fantasztikus ellenfelekkel: kiestünk, de emelt fővel tettük ezt."

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
11 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
17 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27