BL: Dzeko szerint ez volt az igazi Manchester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 23:10
A Manchester City 3–0-s győzelemmel indított a Bajnokok Ligája csoportkörének D jelű kvartettjében. A Viktoria Plzen idegenbeli legyőzését fontos ténynek tartja a csapat menedzsere és támadója is.

„Azt hiszem, jól játszottunk már az első félidőben is, de a másodikban ment nekünk igazán remekül. Folyamatosan mi támadtunk, szerencsére három gólt is tudtunk lőni. Sokat futottunk, képesek voltunk megbontani a tíz emberrel védekező csehek hátsó sorait, de ez a BL, itt nincsenek már könnyű mérkőzések. Játékosaim is tudják ezt, minden mérkőzésen a legjobbat akarják kihozni magukból. Nincsenek prioritásaink, bár tudjuk, hogy a City csapnivalóan szerepelt az elmúlt idényben a BL-ben, ám a hazai bajnokság is ugyanilyen fontos. Fontos három pontot szereztünk most" – mondta a mérkőzés után Manuel Pelligrini, a Manchester City menedzsere.Manuel Pelligrini, a Manchester City menedzsere.

„Ez a tökéletes rajt, az elmúlt két idényben nem tudtuk ezt megvalósítani. Mindig nehéz a BL-ben idegenben szerepelni, és a Plzen bebizonyította ezt az első játékrészben. Aztán amikor betaláltam, könnyebb lett a dolgunk. Remélem, most az igazi Manchester Cityt láthattuk, az elmúlt két BL-idény csalódást okozott a klub és a szurkolók számára is. A célunk az, hogy túléljük a csoportkört, persze tudjuk, nem lesz egyszerű. Új, minőségi játékosaink azonban sokat segítenek" – vélekedett a City éke, az egy gólt szerző Edin Dzeko.

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Másfél évtized után újra német csapatot erősít Edin Dzeko – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.22. 13:43

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik