BL: a Valencia mestere szerint még nem dőlt el semmi

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 12:19
Bár a Paris Saint-Germain a Valencia otthonában aratott 2–1-es sikerével nagy lépést tett a BL-negyeddöntő felé, a spanyol csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde szerint még nem dőlt el semmi, és mindent megtesznek a továbbjutás érdekében.
„Hogy mi lesz a taktikánk a mérkőzésen? Ugyanaz, amit az első mérkőzésen alkalmaztunk, de remélhetőleg anélkül, hogy gólt kapnánk. A PSG megbüntetett a kontrákból. Mi domináltunk labdabirtoklásban, de ők voltak a veszélyesebbek. Rajtunk áll, hogy kihasználjuk a lehetőségeinket” – mondta Ernesto Valverde.

„A játékosok tudják, hogy gólokat kell szereznünk. Gyorsan kell támadnunk, de közben jól kell védekezünk, mert jó támadóik vannak. Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt. Van néhány opció a védelemben, de nagyon örülök Jérémy Mathieu teljesítményének. Remek képességű játékos, aki számos jó megmozdulást mutatott be, ugyanakkor sérülésből tér vissza, így kérdéses, mennyire lesz fitt – tette hozzá a Valencia vezetőedzője. – Az első mérkőzésen nem játszottunk különösebben jól, de ez a PSG miatt történt. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy továbbjussunk, semmi nem dőlt még el, hiszünk az esélyünkben. Természetesen a PSG a favorit, de százszázalékos erőbedobással küzdünk majd, hogy versenyben maradjunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–VALENCIA (spanyol)
Párizs,
Parc des Princes. Vezeti: Mazsics (szerb). 20.45 (tv: Digi Sport 1)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
PSG:
Sirigu – Jallet, Thiago Silva, Alex, Maxwell – Lucas, Thiago Motta, Matuidi, Pastore – Gameiro, Lavezzi
VALENCIA:
Diego Alves – Pereira, Víctor Ruíz, Mathieu, Guardado – Parejo, Banega – Feghuli, Canales, Jonas – Soldado
Az első mérkőzésen: 2–1
Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik