BL: a Schalkénak Huntelaar és a veretlenség ad erőt

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 13:13
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a török Galatasaray a Schalkét fogadja. A gelsenkircheniek ma utaznak Düsseldorfból Isztambulba, és a hosszú sérültlista ellenére bizakodva várják a szerdai összecsapást.



A „királykékeknél” Kirjakosz Papadopulosz, Ciprian Marica, Christoph Moritz, Lars Unnerstall, Ibrahim Afellay és Ucsida Acuto is sérült.

A „királykékeknél” Kirjakosz Papadopulosz, Ciprian Marica, Christoph Moritz, Lars Unnerstall, Ibrahim Afellay és Ucsida Acuto is sérült.

Timo Hildebrand kapus mégis jó eredményt vár az együttestől az Ali Sami Yen Stadionban. Vannak olyan meccsek, amelyekért érdemes a futballban élni. Ez egy olyan párharc, amelyben nincs veszítenivalónk” – mondta az Unnerstall helyén minden bizonnyal lehetőséget kapó hálóőr, aki szerint sokat jelenthet, hogy kisebb kihagyása után ismét számíthatnak Klaas-Jan Huntelaarra.

Horst Heldt sportigazgató bízik benne, hogy ezúttal is sikerül az őszi formájukat hozni a BL-ben. „Mindössze négy csapat van, amely veretlen maradt a csoportkör során, az egyik a mienk, és ez önbizalmat ad. Semmiképp sem kell leírnunk még a szezonunkat” – mondta a sportvezető.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
5 órája

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik