Carrick: A Man. United rendbe teszi a dolgokat

2011.05.27. 12:25
null
Michael Carrick és családja néhány napja már ünnepelt – de az ilyesmiből sosem elég (Fotó: Action Images)
A Manchester United futballistái állítják, nem zavarja őket, hogy a Bajnokok Ligája szombati londoni döntője előtt nem az ő csapatukat emlegetik esélyesként. Az állapot ugyan szokatlan számukra, ezzel együtt úgy érzik, képesek kifogni a szelet a katalánok vitorlájából.

 

„Amint közeleg a kezdőrúgás, úgy válik egyre jelentéktelenebbé, ki az esélyes, hiszen kilencven perc során bármi megtörténhet – mondta az MU hivatalos honlapjának Michael Carrick, a „vörös ördögök" angol válogatott középpályása. – Valóban szokatlan, hogy nem mi vagyunk a favoritok, de nem igazán foglalkozunk ezzel. Tudjuk, mire vagyunk képesek, azt is tudjuk, mire van szükség a sikerhez, és remélhetőleg a kettőt összhangba hozva meglesz a számunkra kedvező eredmény."

EVRA FURCSA KÉRÉSE

Különös kéréssel fordul Sir Alex Fergusonhoz, a Manchester United menedzseréhez Patrice Evra: az angol klub francia védője abban az esetben, ha csapata elveszíti szombaton a Barcelona elleni BL-döntőt, többé nem akar a Bajnokok Ligájában szerepelni.

 

„Nem fordulhat elő, hogy még egyszer kikapjak a sorozat döntőjében. Ez azt jelentené, hogy négy fináléból csak egyet nyerek meg, amit nehéz lenne feldolgozni, és meg is kérném a menedzsert, hogy többé ne nevezzen a BL-be" – mondta Evra, aki 2004-ben a Monaco játékosaként a Porto elleni elbukott döntőn szerepelt, majd az MU-val nyert 2008-ban, ám egy évvel később Rómában, éppen a Barcelona ellen, ismét vesztes együttesben lépett pályára.

„Rómában nagyon magabiztos voltam, talán már túlságosan is. Most elfogadom és tiszteletben tartom, hogy a Barcelonát tartják a világ legjobb csapatának, de két éve mi voltunk a favoritok, mégis kikaptunk. Talán most fordul a kocka" – tette hozzá Evra.

„Nem kétséges, a két legjobb csapat jutott be a döntőbe. Mindkettőnknek erőssége a támadás, a gólszerzés, úgyhogy senki sem kívánhatott volna jobb párosítást – fejtegette ugyanebben a témakörben Paul Scholes, az MU egyik veteránja. – A Barcelona a csúcs: olyan futballt játszik, amilyenre minden labdarúgó vágyik, amit szívesen másolnánk, de azért mi is képesek vagyunk olyan színvonalon teljesíteni. A mi csapatunk is minőségi játékosokkal van tele."

„Messi nagyszerű futballista, akit rendkívül nehéz megállítani, ám nem szabad alábecsülnünk a többiek tudását sem – így Nemanja Vidics. – Ott van például Xavi és Andrés Iniesta, akik a nagy tétre menő mérkőzéseken vannak igazán elemükben. Szóval ez a meccs nem egy játékos, hanem a Barcelona megállításáról szól majd."

Mint arra sokan emlékeznek, a két csapat két évvel ezelőtt is találkozott a BL döntőjében: a manchesterieknek akkor nem sikerült feltartóztatniuk a Barcát, a katalánok magabiztos játékkal 2–0-ra győztek.

„Nagyon eltökéltek vagyunk, hogy az akkori hibák ne ismétlődjenek meg. Nem volt valami szép este, és a mérkőzést követő nyáron is meglehetősen lassan csordogált az idő" – érzékeltette a vereség keltette fájdalmat, az abból táplálkozó mostani motivációt a Rómában csereként pályára lépő Scholes.

„Részleteket tekintettünk meg belőle közösen, de én a saját szakállamra végignéztem – mondta Carrick a két esztendeje játszott finálé felelevenítéséről. – Az a tapasztalom, hogy az ilyen újranézések sem nem olyan fájdalmasak, sem nem olyan élvezetesek, mint amilyen az eredeti élmény. Ez a helyzet a két évvel ezelőtti meccsel is. Nem volt az annyira katasztrofális, amilyennek sokan beállítják. Bizonyos időszakokban igenis partnerek voltunk. Természetesen tudjuk, hogy az eredmény a lényeges, és vannak dolgok, amiket rendbe kell tennünk – rendbe is tesszük őket."

Carrick úgy véli, az ember többet tanulhat a negatív élményekből, mint a kedvező tapasztalatokból, és a leckét megtanulván a „rendkívül összeszokott, egységes és kitűnő hangulatban lévő" MU képes lesz visszavágni. S hogy mit jelent az, hogy hazai földön, a londoni Wembleyben rendezik meg a mérkőzést?

„Egészen különleges alkalom! Próbálok nem gondolni arra, milyen fontos eseménynek leszünk részesei, de tagadhatatlan, szerencsések vagyunk, hogy megadatik nekünk ez a lehetőség" – mondta a United középpályása.

Legfrissebb hírek

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik