Seva a Bayern ellen kezdte…

Az ukrán csatár 1994. október 20-án, mindössze három héttel a 18. születésnapja után, a Sahtar Doneck elleni bajnokin mutatkozott be a Dinamo Kijev első csapatában, és alig több mint egy hónappal később, 1994. november 23-án, a Szpartak Moszkva elleni összecsapáson már pályára lépett a BL-ben is. Sőt, két héttel később, a Bayern München ellen megszerezte pályafutása első Bajnokok Ligája-gólját is, ami e pillanatban azért lehet érdekes, mert Seva mostani csapata, a Milan éppen a bajor óriással néz farkasszemet a Bajnokok Ligája 2005–2006-os kiírásának nyolcaddöntőjében.

De ne rohanjunk ennyire előre az időben, hiszen Seva számára elsősorban a Bajnokok Ligája jelentette a kitörés lehetőségét az ukrán bajnokságból, és ő tökéletesen élt is vele.

A következő jelentős dátum ugyanis 1997. november 5-e, amikor a Dinamo Barcelonába látogatott BL-meccsre. A találkozót a sárga-kék vendéggárda 4–0-ra nyerte meg (!) úgy, hogy Sevcsenko a 9. és a 44. perc között klasszikus mesterhármast szerzett. Természetesen „az” a Barca össze sem hasonlítható a jelenlegivel (és ugyanez igaz persze a kijeviekre is), ám ennél sokkal fontosabb, hogy másnap az európai sajtó Seva nevétől volt hangos. (Ez volt egyébként az ukrán elitalakulat történetében az első triplázás BEK- vagy BL-összecsapáson, nem véletlen, hogy Valerij Lobanovszkij, a csapat edzője szerényen csak „fehér Ronaldónak” becézte csatárát.)

A következő évadban, 1998– 99-ben a Dinamo Kivev egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt, természetesen elsősorban Andrij góljainak köszönhetően: a fiatal támadó 11 találattal gólkirálya lett a sorozatnak.
Így aztán nem véletlen, hogy egy évvel később már a Milan mezében folytatta a gólgyártást, bár az igazán kiugró BL-sikerre még négy évet kellett várnia. 2003. május 28-án aztán eljött a pillanat: a piros-fekete klub, soraiban Sevával, eljutott a Bajnokok Ligája manchesteri fináléjáig, ahol egy másik olasz együttes, a Juventus várt rá. A rendes játékidő és a hosszabbítás nem hozott gólt, így maradtak a 11-esek, de azokból sem mind ment be, sőt. Lényeg a lényeg, hogy amikor a Milan ukránja odaállt a labda mögé, tudta: ha túljár Buffon eszén, csapata BL-győztes.

Seva kinézett a játékvezetőre, aztán nekifutott, és egy pillanattal később maga volt a megtestesült boldogság: a győztes 11-esnek köszönhetően a Milané lett a trófea. (Utóbb, amikor elérte 100. gólját a milánói sztárklub színeiben, megkérdezték tőle, hogy melyik volt a legszebb találata. Ő gondolkodás nélkül ezt a manchesterit nevezte meg, hozzátéve: tudja, hogy ez nem is számít bele a százba.)
Két évvel Manchester után aztán jött a feketeleves: 2005. május 25-én Isztambulban a Liverpool ellen vívott BL-döntőt a Milan, amely a félidőben már 3–0-ra vezetett, végül mégis 3–3-mal zárt, többek között azért, mert Seva a hosszabbítás hajrájában Dudeket találta el egy ajtó-ablak helyzetben. Megint jöttek a büntetők, de mire Andrijra került a sor, megfordult a helyzet: tudta, hogy ha hibázik, csapata elbukott.
Hibázott, így most egyetlen cél vezérli: eljutni a párizsi döntőig, és feledtetni Isztambult. Ami kis részben már sikerült neki, hiszen a csoportmeccsek során a török városban mesternégyest ért el a Fenerbahce ellen.
Jöhet a Bayern.

Az ukrán eurogóljai