POZSONYI SZILÁRD (München) 2022.08.16 21:27 Frissítve: 2022.08.17 12:37

Multisport Eb, atlétika: Takács 3. lett az elődöntőben, kiesett

A müncheni multisport Eb atlétikaversenyének kedd esti programjában mindössze két magyar versenyző volt érdekelt, közülük Bakosi Péter magasugrásban búcsúzott, Takács Boglárka pedig 100 méteren nem jutott be a döntőbe.

Takács Boglárka (Fotó: MTI)

 

Bakosi Péter magasugrásban nagyon korán búcsúzott, miután csak az első magasságon, 212 centiméternél maradt fenn a léc – 217-nél búcsúzott, pedig az idén többször is ugrotta meg versenyen az egyéni csúcsát jelentő 222 centit is.

„Sokkal többre számítottam, mérhetetlenül csalódott vagyok – értékelt Bakosi a rövidre sikerült szereplés után. –  A korábbi orrsérülésem után ezen a héten vehettem le a maszkot először, de két hét kimaradt, kiestem a ritmusból, voltak hiányosságok. A legbosszantóbb az, hogy az egyéni legjobbammal döntőbe jutottam volna.”

A másik honfitársunk, a hétfőn bravúros futással futamgyőztesként elődöntős Takács Boglárka 100 méteren küzdött a döntőbe jutásért, ám a B jelű elődöntőben szereplő kiemelt futók (a brit világbajnok és négyszeres Európa-bajnok Dina Asher Smith, valamint a spanyol Maria Isabel Pérez) megelőzték, időeredménnyel pedig nem fért be a legjobb nyolc közé.

„Sajnálom, hogy az első rajtot visszalőtték – mondta a Bp. Honvéd versenyzője. – Nagyon jól kaptam el, jobb futás lehetett volna belőle, akár döntő. Ez volt az első világversenyem, másodjára már kicsit remegve térdeltem le, jobban izgultam, kicsit be is ragadtam. Ezért haragszom magamra. Elégedettnek kellene lennem, összességében ez a harmadik hely az elődöntőben nagyon szép. De sajnos ezek most nem örömkönnyek. Nagyon szerettem volna a legjobb nyolc közé kerülni.”

Mint arról korábban beszámoltunk, a müncheni multisport Európa-bajnokság délelőtti atlétikai programja során Madarász Viktória a magyar gyaloglósport első női nemzetközi érmét nyerte 35 kilométeren elért harmadik helyével, míg Récsei Rita 13.-ként zárta a versenyt. A férfiaknál Venyercsán Bence 14. lett, míg Helebrandt Mátét kizárták. A férfiak 110 méteres gátfutás-előfutamából Szűcs Valdó továbbjutott a középdöntőbe, Szeles Bálint és Eszes Dániel kiesett, ahogyan 3000 méter akadályfutásban Palkovits István, női távolugrásban pedig Lesti Diána is. Női kalapácsvetésben Gyurátz Réka az A jelű selejtezőcsoportban 68.63 métert dobott, ez elég volt a legjobb 12-be, egyben a döntőbe jutáshoz.

A nap fontos eseménye, hogy a horvát diszkoszvető, Sandra Perkovic sorozatban hatodik Európa-bajnokságán szerzett aranyérmet, ezzel rekorder a torna történetében, egyéni számban még soha, senki nem végzett ennyiszer a dobogó tetején.

25. ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, MÜNCHEN
Férfiak
100 m (+0.1). Európa-bajnok: Lamont Marcell Jacobs (Olaszország) 9.95,
2. Zharnel Hughes (NagyBritannai) 9.99, 3. Jeremiah Azu (Nagy-Britannia) 10.13. 5000 m. Eb: Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 13:21.13, 2. Mohamed Katir (Spanyolország) 13:22.98, 3. Yemaneberhan Crippa (Olaszország) 13:24.83. 110 m gát, előfutam: ...6. Szűcs Valdó (magyar) 13.73, továbbjutott a középdöntőbe, ...20. Szeles Bálint (magyar) 13.97, ...24. Eszes Dániel (magyar) 14.25, nem jutottak tovább. 3000 m akadály, előfutam: ...20. Palkovits István (magyar) 8:40:47, nem jutott a döntőbe. Távol. Eb: Miltiádisz Tendóglu (Görögország) 852 (+0.3), 2. Jacob Fincham-Dukes (Nagy-Britannia) 806 (-0.3), 3. Thobias Montler (Svédország) 806 (-0.5). Magas, selejtező: ...19. Bakosi Péter (magyar) 212, nem jutott a döntőbe. Tízpróba. Eb: Niklas Kaul (Németország) 8545 pont, 2. Simon Ehammer (Svájc) 8468 pont, 3. Janek Oiglane (Észtország) 8346 pont. 35 km gyaloglás. Eb: Miguel Ángel López (Spanyolország) 2:26:49, 2. Christopher Linke (Németország) 2:29:30, 3. Matteo Giupponi (Olaszország) 2:30:34, ...14. Venyercsán Bence (Magyarország) 2:41:07, Helebrandt Mátét kizárták

Nők
100 m (+0.1). Eb: Gina Lückenkemper (Németország) 10.99,
2. Mujinga Kambundji (Svájc) 10.99, 3. Daryll Neita (Nagy-Britannia) 11.00. Középdöntő: ...16. Takács Boglárka (magyar) 11.49, nem jutott a döntőbe. Távol, selejtező: ...17. Lesti Diana (magyar) 629, nem jutott a döntőbe. Diszkosz. Eb: Sandra Perkovic (Horvátország) 67.95, 2. Kristin Pudenz (Németország) 67.87, 3. Claudine Vita (Németország) 65.20.. Kalapács, selejtező: ...6. Gyurátz Réka (magyar) 68.63, bejutott a döntőbe. 35 km gyaloglás. Eb: Antigoní Driszbióti (Görögország) 2:47:00, 2. Raquel González (Spanyolország) 2:49:10, 3. Madarász Viktória (Magyarország) 2:49:58, ...13. Récsei Rita (Magyarország) 3:04:49

2022.09.14 15:04:38

Atlétika nemzetisport.hu

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke teljes lendülettel készül a 2023-as budapesti vb-re.

2022.08.16 22:56:32

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. A gyaloglás kicsit mindig háttérbe szorul az atlétika népszerűbb versenyszámai mögött.

2022.08.09 22:14:50

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Az idei, kitűnően sikerült, világsztárok sokaságát felvonultató Memorial időzítése például a lehető legjobb módon szolgálta egy világ- és egy Európa-bajnokság közötti feszes, alig néhány hetes periódusban az akkumulátorok feltöltése és a forma megőrzése elképesztően kényes egyensúlyának fenntartását.