Fedett pályás ob: jó versenyeket vár a MASZ elnöke

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 12:36
null
Jó versenyeket vár Gyulai Miklós (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke kiváló versenyeket és jó eredményeket remél a hétvégén az új nyíregyházi csarnokban sorra kerülő fedett pályás országos bajnokságtól.

 

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen olyan létesítményt adtak át a héten, amely egyedülálló Magyarországon: ez az első állandó fedett atlétikai pálya, amelyet az év 365 napján lehet használni, és csak a sportágnak épült.

A pályán nem az ob lesz az első verseny, az idén már több kisebb-nagyobb viadalt tartottak benne, többek között korosztályos bajnokságokat is. Gyulai Miklós elmondása szerint kiválóak a visszajelzések a minőségéről, utánpótlás országos csúcsok is dőltek már meg itt, így hétvégén is jó eredményeket lehet várni.

„A pálya nagyon jó állapotban van, kiváló minőségű, nagyon szeretik a versenyzők. Sok összetartás, edzőtábor volt már ott az elmúlt hetekben. Ezért az ob-t én bizakodva várom, s van jó néhány versenyzőnk, akik kiváló eredményeket tudnak majd elérni" – jegyezte meg az elnök.

A sportvezető elsőként Márton Anitát emelte ki, a 2018-as tető alatti világbajnokság aranyérmese ugyanis először indul fedett ob-n édesanyaként. Gyulai szavai szerint a klasszis súlylökő formája javulóban van, s a hétvége kérdése nem is az vele kapcsolatban, hogy megszerzi-e 15. ob-aranyát, hanem az, hogy milyen eredményre lesz képes, s azzal lesz-e esélye kijutni a világbajnokságra.

A már vb-szintes Kozák Lucától, Szeles Bálinttól (60 m gát), Vindics Balázstól (800 m) és Szögi Istvántól (1500 m) is jó futást vár a MASZ elnöke, aki – mások mellett – külön felhívta a figyelmet két fiatal hosszútávfutóra, Tóth Lili Annára és a 3000 méteren idén már korosztályos rekordot elérő Palkovits Istvánra, valamint a 60 méteren a világbajnoki szinttől (6.63 másodperc) egyetlen századra álló Illovszky Dominikra, illetve a kvalifikációra szintén esélyes Bartha-Kéri Biankára női 800 m-en.

Gyulai Miklós úgy látja, 5-6 magyar atléta lehet majd ott a március 18-án kezdődő belgrádi világbajnokságon.

Az ob programja szombaton 15, vasárnap pedig 13 órakor kezdődik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik