Csupasport: „Olyanokért futok, akik nem tehetik meg”

Vágólapra másolva!
2022.08.02. 18:58
null
Fotó: Csupasport
Címkék
A felvidéki Csajka Tímea a közelmúltban teljesítette élete első hatórás versenyét, majd a július eleji Ultra Tisza-tó eseményen is befutott a célba.

 

Csajka Tímea a fogyás miatt kezdett futni, majd ahogy nőttek gyermekei, egyre több ideje lett a sportolásra. Május végén teljesített élete első hatórás versenyét, amely remekül sikerült neki, majd ott volt az idei UTT-n is.

„Először minél gyorsabban, és minél jobb időt akartam teljesíteni, ám az utóbbi időben már az élvezetre mentem rá, szinte nem számít, hogy milyen tempóban futok. Fontos számomra, hogy olyanokért fussak, akik nem tehetik meg, illetve a sportolásommal példát szeretnék mutatni gyermekeimnek” – mondta a Csupasportnak a csallóközi Somorján élő Csajka Tímea. Hozzátéve, hogy edző nélkül, saját tapasztalatai szerint készül, s megpróbál arra figyelni, hogy mindig legyen előtte cél.

A Csupasporton ezen kívül olvashatnak a Mount Everest egyik leghíresebb és legnagyobb tragédiájáról, melynek során az egyik hegyivezető a halála előtt, telefonon adott nevet a gyermekének.

Legfrissebb hírek

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
22 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2025.12.25. 14:32

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2025.12.24. 15:06

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Csupasport
2025.12.19. 13:07

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

Csupasport
2025.12.18. 10:29
Ezek is érdekelhetik