Atlétika: oroszok nélkül zajlik majd a fedett pályás Eb

MTI/V. J.MTI/V. J.
2021.02.24. 16:10
null
Egyetlen orosz versenyző sem lehet ott a fedett pályás Eb-n (Fotó: AFP – illusztráció)
Egyetlen orosz atléta sem kapott semleges státuszt a sportág nemzetközi szövetségétől (WA), így nem lesz orosz induló a fedett pályás Európa-bajnokságon, amelyet a lengyelországi Torunban rendeznek a jövő héten csütörtöktől vasárnapig.

 

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy tiszta sportolóink részt vegyenek az Európa-bajnokságon” – írta szerdán honlapján az orosz sportági szövetség (VFLA).

„A semleges státusz biztosításának lehetőségét azonban a WA valószínűleg csak a március 17-18-i tanácskozásán veszi fontolóra, de nem korábban. Így a mieink nem lehetnek ott a fedett pályás Eb-n.”

A VFLA-t öt éve függesztette fel a nemzetközi szövetség az országban felderített rendszerszintű doppingolás és más kihágások miatt. Az orosz atléták a 2016-os riói olimpián már nem vehettek részt, és azt követően is csak semleges színekben indulhattak nemzetközi versenyeken. Ehhez minden sportolónak kérvényt kellett benyújtania a nemzetközi szövetséghez és azt külön bírálta el egy arra kijelölt testület. A WA tanácsa viszont a külön indulási engedélyek kiadását szeptemberben felfüggesztette, mivel megítélése szerint Oroszországban nem történt előrelépés a szövetség büntetését eredményező állapotok megváltoztatására.


Legfrissebb hírek

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30
Ezek is érdekelhetik