VINCZE SZABOLCS 2020.11.16 20:02 Frissítve: 2020.11.16 20:06

Atlétika: Nem tíz napról szól – interjú Deutsch Péterrel

Deutsch Péter, a 2023-as budapesti világbajnokság előkészületeit összehangoló, az eseményt lebonyolító Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint itt az alkalom, hogy az őt megillető helyre emeljük a sportágat itthon.

A 2023-as atlétikai vb Magyarország történetének egyik legnagyobb sporteseménye lesz, Deutsch Péter célja, hogy a hazai atlétika is fejlődjön vele (Fotó: Földi Imre)

– Milyen folyamat vezetett el a rendezés elnyeréséig?
– 2018 decembere új korszakot nyitott a magyar atlétikában, akkor nyertük el a világbajnokság rendezési jogát, de a siker nem a semmiből jött. Hat évvel azelőtt Spiriev Attila szakmai igazgató vezetésével szakmai váltás történt a sportágban, aminek eredményeképpen egyre nagyobb létszámú és egyre sikeresebb magyar utánpótlás szerepelt a korosztályos világversenyeken. Ennek a nemzedéknek lehet a csúcseseménye a hazai rendezésű világbajnokság.

– Magyarország milyen szerepet tölt be a nemzetközi atlétika világában?
– Egyike vagyunk a Nemzetközi Atlétikai Szövetség alapítóinak, illetve annak idején Budapesten alakult meg az Európai Atlétikai Szövetség (EA). Magyarország az elmúlt három évtizedben a szabadtéri világbajnokságon kívül minden lehetséges nemzetközi atlétikai eseményt megrendezett, ráadásul magas színvonalon. Ezek mind fontos szempontok voltak a 2023-as világbajnokság odaítélésében, ahogy az is, hogy Budapest letette a névjegyét a nemzetközi sportesemények házigazdájaként. A kormány és a főváros támogatása nélkül persze álmaink nem váltak volna valóra.

– Hogy áll a kétezerhuszonhármas budapesti atlétikai világbajnokság szervezése?
– 2019-ben kezdődött el a szervezés, másfél éve dolgozunk közösen a nemzetközi szövetséggel, kialakítottuk a leghatékonyabb munkaszervezetet. A szervezést lebonyolító cég megalakulása nem a munka kezdetét, hanem az előre eltervezett folyamat fontos állomását jelentette. Közben folyamatosan keressük a feladatokra legalkalmasabb munkatársakat, az én felelősségem a vébé projektcsapatának irányítása.

– A járvány eddig hogyan hatott, és a jövőben hogyan hathat a projektre?
– A koronavírus-járvány a mi munkánkat is megnehezítette, de a szervezés legfontosabb céljai nem változtak. Mindennap azon dolgozunk, hogy az esemény felejthetetlen legyen a sportolóknak, a nézőknek, a támogatóinknak.

A MAI NAPIG CSÚCSTARTÓ

A budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, egyben az operatív munka vezetője Deutsch Péter, a Magyar Atlétikai Szövetség stratégiai igazgatója, aki korábban maga is válogatott atléta volt, országos bajnoki címei mellett a mai napig a fedett pályás magasugrás hazai csúcstartója. Számos vállalatnak volt az első számú vezetője, ezek szinte mind a sporthoz kapcsolódnak. Jelenleg az MTK ügyvezető elnöke. Több nagy hazai világesemény megszervezése fűződik a nevéhez, ezek közül kiemelkedik hazánk történetének legnagyobb felnőtt multisporteseménye, a 2019-ben közel háromezer résztvevővel megrendezett Maccabi Európai Játékok. Ezenfelül elnöke a világ egyik legrangosabb nemzetközi atlétikai versenye, az idén tizedik alkalommal megrendezett Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezőbizottságának.

– A szövetség célja, hogy a vébén minél több magyar atléta induljon. Mit takar az ezért létrehozott Kiemelt atlétikai program?
– Az atlétikai világbajnokság megrendezésének nem csupán az a tíz nap a lényege, amikor a legkiválóbb hazai és külföldi versenyzők összemérik a tudásukat. Erre az eseményre évek tudatos szakmai munkájával kell felkészülni, hogy minél nagyobb és minél eredményesebb magyar csapatot tudjunk kiállítani. Ezt a munkát a Magyar Atlétikai Szövetséggel szorosan együttműködve végezzük, ugyanakkor én vagyok a koordinátora. A Kiemelt atlétikai program nemrégiben indult el a szövetség eddigi szakmai munkájára alapozva.

– Mit nyerhet a vébén a magyar atlétika?
– A sportág világbajnoksága a harmadik legnagyobb sportesemény, hazánk történetének pedig az eddigi legnagyobb nemzetközi rendezvénye lesz. Akkor és úgy van értelme megrendezni, ha nyer vele a hazai sportág és az ország is. A mi feladatunk, hogy mindkettő megvalósuljon. Nemcsak népes és sikeres magyar csapatot szeretnénk kiállítani, hanem elérni azt is, hogy a világbajnokság rengeteg fiatalt inspiráljon arra, hogy a sportok királynőjét válasszák, kipróbálják valamelyik szakágát. A magyar olimpiai sportágak közül az atlétika az ötödik legeredményesebb, és amikor rajthoz áll valaki egy utcai futóversenyen, vagy csak elmegy, mondjuk, a Margitszigetre kocogni, ő is atlétává válik. A világbajnokság jó alkalom, hogy a magyar atlétikát az őt megillető helyre emeljük.

– Hány szurkolót várnak itthonról és külföldről?
– El akarjuk érni, hogy a világbajnokság idején minden nap telt házas legyen a Nemzeti Atlétikai Központ, ez pedig csak akkor sikerülhet, ha meg tudjuk szólítani a magyar és a külföldi szurkolókat, elsősorban a környező országok sportszerető közönségét. A közép-európai régióban még sosem rendeztek atlétikai világbajnokságot, a környezetünkben fekvő, többségükben atlétikát kedvelő országokból az érdeklődők kocsival vagy vonattal néhány órán belül Budapestre érnek, és életük meghatározó élményével lehetnek gazdagabbak. 1998-ban a budapesti Európa-bajnokságon Gécsek Tiborra vagy Kiss Balázsra annyian voltak kíváncsiak, hogy a Népstadion lezárt felső karéját is meg kellett nyitnunk. Fantasztikus volt a magyar közönség.

– Hányan követik televízión vagy mobileszközön a világbajnokságot?
– Az atlétikai világbajnokság a világ egyik legnézettebb sporteseménye, a 2017-es londoni vébét több mint egymilliárdan követték televízión és az interneten keresztül. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a világ legjobb maratonistái és gyaloglói Budapest legszebb részein fognak megküzdeni egymással, akkor azt gondolom, hogy hihetetlen gazdasági és kulturális értékű eseményről beszélünk.

– A terv szerint halad a Nemzeti Atlétikai Központ építése?
– Folyamatosan tájékoztatást kérünk és kapunk a beruházótól, nem látunk sem késedelmet, sem kockázatot. Biztosak vagyunk benne, hogy 2023-ban a nemzetközi szövetség által elvárt tesztversenyeket meg tudjuk rendezni, és augusztusban a világbajnokság legfőbb színtere lesz a Nemzeti Atlétikai Központ. Reméljük, néhány évvel a vébé után Európa-bajnokságot is tudunk ugyanott rendezni. A nagy világeseményeken kívül pedig külön öröm számunkra, hogy a magyar atlétikának végre lesz otthona, hiszen jelenleg nincsen modern edzőközpont és versenyhelyszín az országban, ráadásul biztos vagyok benne, hogy az edzőközpontnak regionális vonzereje is lesz majd. Emellett az a világszinten is egyedülálló újítás is különlegessé teszi a létesítményt, hogy bárki használni tudja a stadion tetején lévő futókört és erősítő eszközöket. Így találkozhat egymással a profi és a szabadidős sport.

2020.10.30 17:28:38

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A huszonkilenc éve magyar csúcstartó vb-ezüstérmesnek mindig az járt a fejében, hogy feljebb jusson. sosem tartotta magát különösebben bátornak.

2020.10.21 18:31:06

Atlétika LÁNDORI BALÁZS

Wladyslaw Kozakiewicz világcsúccsal nyert a moszkvai játékokon – aztán csinált még valamit.

2020.10.21 22:32:44

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Meddig lehet az emberi agyat és akaratot folyamatosan halogató üzemmódban tartani? Meddig lehet abban a tudatállapotban tervezgetni felkészülést és formaidőzítést, amelyet a korábbi évtizedek alakítottak, illetve építették köré a versenynaptárt?

2020.10.06 23:56:56

Atlétika MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Senki sem tilt meg most szigorúbb házirendet a sportklubokban, egyetlen sportembernek sincs ott a kés a nyakán, hogy márpedig bulizni kell menni – és a sor folytatható. Pusztán az a kérdés, mennyit vagy hajlandó áldozni azért, hogy a legnagyobb célod elérd?

2020.09.18 23:32:24

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Kármentésbe fordult a szabadtéri szezon, mégis elképesztő eredmények jöttek ki belőle.