Atlétika: idén már nem versenyez a női gerelyhajítás olimpiai ezüstérmese

Vágólapra másolva!
2022.08.06. 12:27
null
Maria Andrejczyk (Fotó: AFP)
Maria Andrejczyk, a női gerelyhajítás olimpiai ezüstérmese súlyos vállsérülése miatt a mostani idény hátralévő részében már nem versenyez.


A 26 éves lengyel atléta a többi között kihagyja a szombati (mai) Gyémánt Liga-viadalt, amelyet hazájában, Chorzówban rendeznek, valamint az augusztus 15-én kezdődő müncheni Európa-bajnokságot.

Maria Andrejczyk
a júliusi világbajnokságon nem jutott döntőbe, amit azzal indokolt, hogy vállízületének szakadása miatt idén nem tudott rendszeresen edzeni. Elárulta, az erős fájdalom miatt az edzések után képtelen volt felemelni a kezét, és két hetet kellett várnia, hogy újra gyakorolni tudjon.

A tokiói olimpia ezüstérmesének már korábban is volt hasonló sérülése. Júliusban úgy fogalmazott, egyelőre nem döntötte el, hogy vállalkozik-e egy újabb műtétre, mert attól tart, hogy azzal véget vethet a pályafutásának.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik