M. D. 2021.02.15 13:13 Frissítve: 2021.02.15 13:17

Atlétika: húszfős csapatunk is lehet a fedett pályás Eb-n

Akár húszfős vagy nagyobb is lehet a márciusi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon induló magyar csapat – adta hírül az MTI.

 

Baji Balázs is ott lesz a fedett pályás Eb-n (Fotó: Török Attila)


Kámán Bálint sportszakmai igazgató az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy ugyan 22 versenyző rendelkezik a részvételhez szükséges szinttel, de közülük 15-en tekinthetőek jelenleg utazónak. Akadnak olyanok, akik tavaly vívták ki az indulást, de idén még nem bizonyítottak, a súlylökő Márton Anita szülés miatt nem tervezett az Eb-re, férfi 1500-on pedig négy szintes van, de egy számba egy országból csak hárman nevezhetnek.

Ezt a kritériumot kimerítik a férfi gátasok is, ahol a szabadtéren vb-bronzérmes Baji Balázs, Szűcs Valdó és Szeles Bálint is készül. Két induló biztos férfi 60 és 800 méteren és női 60 m gáton. Utóbbi számban a két éve a fedett Eb-n döntőbe jutott Kozák Luca és Kerekes Gréta célja idén is a finálé.

Szintteljesítésre még a héten, illetve a hétvégi országos bajnokságon kínálkozik lehetőség, többen közel állnak ehhez, így még bővülhet a csapat.

Ugyanakkor megrostálhatja az utazók számát, hogy csak negatív PCR-teszt birtokában lehet a lengyelországi Torunba repülni, ahol aztán érkezéskor gyorstesztet végeznek az atlétákon. A március 3. és 7. között sorra kerülő Eb-t nézők nélkül rendezik.

AZ EB-RE KÉSZÜLŐK NÉVSORA
Férfiak:
Boros Bence (60 m, idei legjobbja: 6.73 mp), Illovszky Dominik (60 m, 6.74), Kazi Tamás (800 m, 1:48.75 p), Vindics Balázs (800 m, 1:47.62), Kovács Marcell (1500 m, 3:44.78), Pápai Márton (1500 m, 3:44.30), Szögi István (1500 m, 3:37.55), Baji Balázs (60 m gát, 7.71), Szeles Bálint (60 m gát, 7.88), Szűcs Valdó (60 m gát, 7.77)
Nők: Bartha-Kéri Bianka (800 m, 2:03.70), Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m, 9:04.38), Kerekes Gréta (60 m gát, 8.19), Kozák Luca (60 m gát, 8.06), Krizsán Xénia (ötpróba, 4593 pont)

(MTI)

2021.03.15 10:03:47

Atlétika VINCZE SZABOLCS

Krizsán Xénia végképp klasszissá érett, Nemes Rita kacskaringós úton jutott el a legjobbak közé.

2021.02.27 21:49:59

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Csapatunknak így is lesznek döntős reményei.

2021.01.27 20:04:18

Atlétika CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. A sportba őrült hiba mérlegelés nélkül teríteni a nagy egyenlősdit. Mert ez nem politika, és napestig lehet érzékenyíteni bárkit, ám attól a biológia törvényei nem fognak megváltozni.

2021.01.25 18:14:03

Atlétika L. PAP ISTVÁN

A csehszlovák műhelyben kotyvasztott szakállas rekordokat meg sem tudják közelíteni

2020.10.30 17:28:38

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A huszonkilenc éve magyar csúcstartó vb-ezüstérmesnek mindig az járt a fejében, hogy feljebb jusson. sosem tartotta magát különösebben bátornak.